Oldalletöltések száma: 10821116
2021. április 15. csütörtök 13:29,
Anasztázia és Tas napja van.

Génvariáció teheti tönkre a párok reggeleit, estéit

pacsirta es bagogy tipusSok házaspárnál okoz gondot, ha a feleség pacsirta típus, a férj meg bagoly (vagy fordítva), mert míg az egyik korán kel, de este korán álmosodik, addig a másik sokáig szeret aludni, és szívesen marad fenn éjszaka is. Vannak, akik úgy vélik, hogy ez csak megszokás dolga, de mint kiderült, közel sem.

   A National Geographic írása szerint amerikai és török kutatók úgy találták, hogy a CRY1 gén egyik variánsa bolygatja meg az ember biológiai óráját, az úgynevezett cirkadián ritmust, amely meghatározza, hogy valaki mikor érzi magát fáradtnak esténként és mikor áll készen az ébredésre reggel.

   Ahogy a természettudományos portál cikkéből kiderül A Cell című amerikai szaklap aktuális számában közölt eredmények szerint a génvariáció hordozóinál nagyjából 2-2,5 órával tolódik későbbre az esti lefekvés ideje, mint a variánst nem hordozó embereknél. Egy egészséges cirkadián ritmus esetén a gének egy része fel- és lekapcsolódik 24 óra leforgása alatt, miközben a CRY1 által kódolt fehérje elnyomja ezeknek a géneknek egy részét a periódusidő bizonyos szakaszaiban.
   A kutatók által az elsőként egy amerikai betegnél azonosított mutáció hatására azonban a CRY1 által kódolt fehérje a szokásosnál jóval aktívabban viselkedik és hosszabb ideig hagy lekapcsolva bizonyos géneket, aminek következtében nagyjából fél órával, vagy több idővel meghosszabbodik a napi ritmus.
   A Rockefeller Egyetemen dolgozó Michael Young és kollégái az érintett ember családtagjainak egy részét is bevonták a vizsgálat és öt személynél azonosították a CRY1 mutációját. Mindannyian tartósan fennálló alvási problémákkal küzdöttek.
   Az ankarai Bilkent Egyetem szakembereivel együttműködve a kutatók elemezték hat, egymással rokonságban nem álló törökországi család tagjainak alvási szokásait. A tudósoknak 38 résztvevőnél sikerült megerősíteniük, hogy a mutáció jelenléte alvási zavarral járt együtt, míg az érintett személyek mutációt nem hordozó rokonai nem küzdöttek alvási problémákkal.
   A CRY1 mutációkra vonatkozó nagyobb genetikai adatbázis átfésülése után a kutatók arra jutottak, hogy a nem Finnországból származó európai felmenőkkel rendelkező emberek közül minden 75.-nek a szervezetében megtalálható a mutáció – írta az Ng.hu.

Hírlevél



A velencei-tavi időjárás-előrejelzéshez kattintson a kép közepére!

HANGOS-

      KÖNYV

      baj van rozikam borito mekes
Baj van Rozikám?
Felolvassa:
Máté G. Péter 

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

---------------------------------


     jozsefvaros hercegnoje belyegkep 

Józsefváros hercegnője
Olyan mint az egyszeregy
Apatitok

Felovassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

-------------------------

                  foldonkivuliek vacsoraja kicsi


Földönkívüliek vacsorája

Felolvassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

----------------------------------

               
                     Láthatatlan hangos borító

Láthatatlan lények


Felolvassa:

Máté G. Péter
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


---------------------------------


                   csak fuss hangos borito


Csak fuss!

Novellák. Felovassa:
Máté G. Péter
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


-------------------------------


                   eldobott borito



Eldobott asszony


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter
.
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

-------------------------------








Lopott éjszakák


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


------------------------------



                  szakallas


A szakáll
as angyal


Novellák. Felolvassa:
Máté G. Péter
 
 Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

 

  -------------------------------------------
  -------------------------------------------


 

E-könyvek 
innen ingyen letölthetők,
vagy itt olvashatók:
Kattintson az egyik címre!


ÚJ!

Rosszakaró marslakók

Reggeli nap

Ártó hatalmak

Nász apróban

Hódító zsebszörnyek


Véres galamb 


CSAK FUSS!

 

Hibázók és bűnözők 
 

Józsefváros hercegnője
 

Vészcsengő 
 

Lopott éjszakák 
 

Szakállas angyal

Láthatatlan lények

Honlapkészítés, számítástechnika

Velencei-tavi szolgáltatás, információ?
Itt keresse!
 

A Vé ügyvédje,
kérje Ön is a tanácsát!

 

Milyen világnap van ma?
 

Feng Shui tanácsadónk
az első Feng Shui Centrum