Oldalletöltések száma: 10945237
2022. október 2. vasárnap 07:33,
Petra napja van.

Még mindig csak hatvankettő lenne

Máté Péter olyan örökzöld slágereket alkotott és énekelt, mint az Elmegyek, Egyszer véget ér, vagy az Azért vannak a jó barátok. 

   Az énekes huszonöt éve, mindössze harminchét évesen ment el örökre. Több mint száz dal szerzője és előadója volt.
   Hatévesen magántanárral, 14 éves korától pedig zeneiskolában képezte magát a későbbi sztár. Érettségi után két évvel a Magyar Rádióban elkészültek első felvételei, az „Úgy várom jössz-e már” és a „Mondd már”, amelyeket az Illés zenekar kísért. Ekkor vált országszerte ismertté.
   Nem sokkal később a „Néger zongorista dala” első díjat nyert Szocsiban, a Popbeat fesztiválon, ahol megkapta a legjobb férfi szólista előadó díját is. 1968-tól már a Műegyetemen lépett fel rendszeresen saját zenekarával, és a sikerek hatására megalakult a Máté Klub.
   1973-ban megnyerte a Made In Hungary rádiós vetélkedőt a „Hull az elsárgult levél” című dalával és ezután is díjak sokaságával ismerték el tudását. Szinte minden dala sláger, az Elmegyek (Nicola) című dala Sylvie Vartan előadásában világsláger lett.
   A mindmáig népszerű Máté Péter élete 1984. szeptember 9-én tört derékba.  Szívroham végzett vele otthonában.

 

Hírlevél



A velencei-tavi időjárás-előrejelzéshez kattintson a kép közepére!

HANGOS-
KÖNYV


Az összes hangoskönyvem meghallgatható az innen szóra kattintva:


      baj van rozikam borito mekes
Baj van Rozikám?
Felolvassa:
Máté G. Péter 

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

---------------------------------


     jozsefvaros hercegnoje belyegkep 

Józsefváros hercegnője
Olyan mint az egyszeregy
Apatitok

Felovassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

-------------------------

                  foldonkivuliek vacsoraja kicsi


Földönkívüliek vacsorája

Felolvassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

----------------------------------

               
                     Láthatatlan hangos borító

Láthatatlan lények


Felolvassa:

Máté G. Péter
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


---------------------------------


                   csak fuss hangos borito


Csak fuss!

Novellák. Felovassa:
Máté G. Péter
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


-------------------------------


                   eldobott borito



Eldobott asszony


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter
.
   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

-------------------------------








Lopott éjszakák


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen


------------------------------



                  szakallas


A szakáll
as angyal


Novellák. Felolvassa:
Máté G. Péter
 
 Ingyen letölthető, vagy meghallgatható innen

 

  -------------------------------------------
  -------------------------------------------


 

E-könyvek 
innen ingyen letölthetők,
vagy itt olvashatók:
Kattintson az egyik címre!

Éjfél előtt egy perccel

Rosszakaró marslakók

Reggeli nap

Ártó hatalmak

Nász apróban

Hódító zsebszörnyek


Véres galamb 


CSAK FUSS!

 

Hibázók és bűnözők 
 

Józsefváros hercegnője
 

Vészcsengő 
 

Lopott éjszakák 
 

Szakállas angyal

Láthatatlan lények

Honlapkészítés, számítástechnika

Velencei-tavi szolgáltatás, információ?
Itt keresse!
 

A Vé ügyvédje,
kérje Ön is a tanácsát!

 

Milyen világnap van ma?
 

Feng Shui tanácsadónk
az első Feng Shui Centrum