Nem indult jól a hét azon az ominózus hétfőn, amelyen sok ezer embert sikerült mindössze nyolc másiknak megakadályoznia a közlekedésében, a munkába, orvoshoz jutásában, munkája végzésében, ügyeinek intézésében. És mindezt egy terrorizmus vádjával elítélt ember szabadon engedése érdekében.
   2022. július 4-e egy gigantikus közlekedési káosszal, minden irányból bedugult utakkal, a mind nagyobb hőségben káros anyagok tonnáit kibocsátó, egy darabig még a haladás reményében araszolgató autók tömegével vált emlékezetessé a főváros Erzsébet hídja környékén utazóknak, a hídon átkelni szándékozóknak. A már említett nyolcfős csoport autókkal és egy általuk kifeszítve tartott molinóval lezárta Budapest egyik legforgalmasabb útvonalát, mégpedig a terveik szerint 117 percre. Így emlékeztek meg arról, hogy a hosszú évekre elítélt vezetőjük irányításával napra húsz évvel ezelőtt ugyancsak elfoglalták az Erzsébet hidat, hogy kikényszerítsék az országgyűlési választás szavazatainak újraszámolását.
   Messzemenő híve vagyok a szólásszabadságnak, a véleménynyilvánítás szabadságának, ahogy az élni és élni hagyni elméletének is, bár tisztában vagyok vele, hogy a jelenlegi kormányzati ideológiának ez utóbbi nemigen kedvelt eleme.    Azt is fontosnak tartom, hogy a magukat elnyomottnak, hátrányos helyzetbe taszítottnak érző társadalmi csoportok tagjainak joguk legyen helyzetük ellen tiltakozni. De – és ez minden ilyen esetben lényegbevágó kellene, hogy legyen –, a tiltakozással nem lenne szabad mások életét, sorsát befolyásolni, akár életeket is kockáztatni. Pedig július 4-én, Budapesten ez történt.

Hazafelé a mulatságból (20. század első harmada). Pólya Tibor alkotása.

Te láttál mostanában verebeket? – nézett rám kérdőn barátom, miközben a Velenceit-tó partja felé kerékpároztunk. Amikor némi gondolkodás után elismertem, hogy már régóta nem láttam egyet sem, még megkérdezte: szerinted hova lettek a verebek?
   Visszaemlékezve ifjúkoromra, mindig előttem van, ahogy a kerthelyiségben, ahol időnként szüleimmel ebédeltünk, az asztalok között, alatt ugráltak a kis madarak és csipegették össze a lehullott kenyérmorzsákat. Verébbel mindenhol lehetett találkozni, ahogy tavasszal fecskével és a virágos réteken, fák alatt méhekkel. Mostanra mindegyik fajnak megcsappant a száma.
   A mezei és házi verebek életmódja komoly mértékben kapcsolódik az emberi környezethez, az ember jelenléte tevékenysége, táplálkozása biztosítja számárukra a megélhetést. Vagyis inkább biztosította, mert úgy tűnik a magyar városokból, de legalábbis jelentős részükből szinte teljesen eltűntek ezek a környezetünket szebbé tevő madarak.
   Ahogy egy gazdálkodással foglalkozó cikkben olvastam, az ipari jellegű mezőgazdaság, a fokozott vegyszerhasználat és a veszteségmentes terménybetakarítás Európa számos országában jelentősen visszaszorította a verebeket, vagyis mindez nem csak magyar jelenség. A cikk szerzője szerint a mezei verébállomány itthon még stabil, a házi verébnél viszont csökkenés tapasztalható. Mint kiderült, egyedszámuk csökkenésében jelentős szerepet játszik az is, hogy mára már résmentesen építkezünk, ezért a kis madarak nem találnak fészkelőhelyet az épületekben, a sűrű bokrok irtása pihenő- és búvóhelyeiktől, a kártevők és szúnyogok vegyszeres irtása pedig táplálékuktól fosztja meg őket.

- Te mit szívsz?
   - Mindegy, csak ártson!
   Nagyjából így cselekednek azok a fiatalok, akik a legújabb őrületnek, az Elf Bar szívásának hívei. És ha Ön, kedves olvasóm nem tudja mi is az Elf Bar, ne érezze magát tudatlannak, vagy elmaradottnak, ugyanis ez a valami hazánkban nem engedélyezett eszköz és leginkább a diákok körében terjed. Igaz, közöttük viharos gyorsasággal.
   Az Elf Bar a dohányzás legújabb formája, és nem más, mint egy ízesített folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta. Ma már bárki könnyedén megrendelheti a neten, vagy megveheti a nagyobb forgalmú helyeken a feketeárusoktól. A rúd alakú eszközök különböző számú szívási kapacitással, többféle ízben kaphatók és úgy reklámozzák, hogy kevésbé egészségtelen, mint a cigaretta. Mint időközben kiderült, ez nem igaz.
   Ahogy említettem, idehaza nem engedélyezett a fiatalok körében csak „manórúdnak” nevezett eszköz, de magyar nyelvű honlapja, webáruháza azért van, amelyen azzal kecsegtetik a leendő vásárlókat, hogy ez a dohányzó eszköz nem tartalmaz kátrányt, nincs szükség hozzá öngyújtóra vagy tűzre, nincs veszélye annak, hogy használójának több ezer féle vegyi anyag jusson a szervezetébe, ahogy egy klasszikus cigaretta elszívása esetén történik, nem veszélyezteti a passzív dohányzókat, nincs tűzveszély, bátran használható beltérben is és a dohányzásról leszokáshoz is ideális segítség lehet. Kár, hogy ez csak részben igaz, a honlap például egy szóval sem említi, hogy Elf Bar nikotint tartalmaz, ezért függőséget okoz.

Cím nélkül. Nagy Pál alkotása (20. század második fele).

Pár nappal ezelőttig azt hittem, sőt meg voltam győződve arról, hogy a magyarok a legokosabbak a világon és Magyarország úgy, ahogy van, a legokosabb nemzet a sok rivális között. Erre utalt számomra a Nobel-díjasaink száma és leginkább politikusaink ilyen irányú megnyilvánulásai, állításai, bár észosztásban sajnálatos módon több olyan politikai szereplő is rendszeresen részt vesz, akiről az okosságot rosszindulattal sem lehet feltételezni. Aztán egy felmérésből a minap kiderült, hogy mégsem Magyarország a legokosabb ország, bár nincs mit szégyellnünk, erősen bent vagyunk az első húszban, vagyis a világelithez tartozunk okosság terén.
   A Worldpopulationreview.com készítette felmérésből és rangsorból kiderült, hogy intelligencia alapján melyik a világ 25 legjobb országa. A kutatók azt vizsgálták, hogy mely társadalmak segítették leginkább a civilizáció fejlődését. Ehhez megszámolták az országonként elnyert Nobel-díjakat, felmérték a jelenlegi átlagos IQ-szintet, és összehasonlították az iskolai eredményeket. Lehet, hogy meglepő, de a listát Ázsia és Európa uralja. Az éllovas Japánnak mindhárom mérőszám alapján vitathatatlan az első helye, Svájc a második és Kína a harmadik. Az USA ebben az összevetésben csak a negyedik helyet foglalja el. Az első tízbe tartozik még sorrendben Hollandia, Oroszország, Belgium, Egyesült Királyság, Kanada és Dél-Korea.
   Na, de hol vagyunk mi? – vetheti fel a jogos kérdést a kedves olvasó, aki hozzám hasonlóan nagyon magasra taksálta hazája, nemzete, országa – a fogalom szabadon választott – helyét az okossági sorrendben.

Sorállók. Nolipa István Pál alkotása (1941).

Ahogy a KSH adataiból kiderül, valamivel több, mint négymillió háztartás van Magyarországon. Megtudható az is, hogy tavaly már közel hárommillió kutya élt a családokban. S miután nem egy család több kutyát is tart, ezért a statisztika szerint a magyar háztartások több mint fele kutyás.
   A kutyák sokunk számára igazi családtagok. Így aztán az ember, ahova csak lehet, magával viszi családtag ebét. Szépen növekszik a kutyabarát városok, közösségi terek, éttermek, boltok száma Európa szerte. Ennek ellenpéldájával találkoztak mostanában a kutyások a Velencei-tó nagyobbik városában, Gárdonyban.
   Többen állították, hogy egy ideje a város agárdi városrészében található huszonhárom hektáros Parkerdő legtöbbek által használt bejáratánál a közterület-felügyelők rendszeresen a kocsijukban ülve várakoznak az arra sétáló kutyásokra, hogy jól megbírságolják őket, ha belépnek a területre. A szóbeszéd szerint minap egy kisnyugdíjast büntettek meg parányi méretű ölebének sétáltatásáért nyugdíja egyharmadára.
   A helyzet némiképpen más, mint ahogy az a kutyások között terjed.

Ifjúkoromban előszeretettel olvasgattam unokahúgom lányregényeit. Sok történetben megfogalmazódott vágyként a férjhez menés, a hét országra szóló menyegző. De, mint nemrégiben megtudhattuk, mifelénk a lányregények hősei mellett a fiatal felnőttek körében is népszerű a házasság intézménye.
   Pedig, ha belegondolunk, többet hallunk rossz házasságokról, válásokról, mint arról, hogy egy pár még sok évtizednyi együttélés után is szerelemben, de legalábbis nagy szeretetben éli házaséletét. Nem könnyű feladat, hiszen a szerelmet elkoptató napi gondok, a szexualitást unalmassá tévő megszokás, belefásulás mind-mind a házasság ellen dolgozik. Nem is beszélve a hűtlenségről, miközben az egyik fél még mindig a házasság íratlan szabályai szerint igyekszik fenntartani a holtomiglan-holtodiglant.
   Mindezeket figyelembe véve nagyon is meglepőek az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak nemrégiben közzétett legfrissebb adatai, amelyek szerint 2020-ban 1000 magyarországi lakosra 6,88 házasságkötés jutott, miközben az unió átlaga házasságkötésben a miénknek alig fele. Megelőztük az e téren a második helyezett Lettországot (5,63) és a harmadik Litvániát (5,47). Ne szerénykedjünk, bátran mondjuk ki: házasságok számában Európa-bajnokok vagyunk.
   A teljesség érdekében tegyük még hozzá és viszonyításnak sem rossz, hogy a lista utolsó helyezettje Olaszország lett, ahol 2020-ban 1000 főre vetítve mindössze 1,6 frigy jött létre és csak valamivel több Spanyolországban (1,8), Portugáliában és Írországban (1,91).
   Tudom, hogy aki idáig eljutott a sok adat olvasásában, megemésztésében, gyorsan hozzáteszi, hogy bizonyára válásban is élen járunk. Nos, aki így gondolkodik téved, mert Magyarországon két évvel ezelőtt ezer főre vetítve mindössze 1,52 válást mondtak ki, ami az 1,6-es EU-s átlag alatt marad. Vagyis az ezer főként megkötött házasságok közül 5,36 tartósnak bizonyul. Legalábbis a pillanatnyi adatok szerint.

Malomárok. Kozma István alkotása (20. század második fele).

Bizonyára még azok is tudnak az idei labdarúgó Bajnokok Ligája döntőről, akik amúgy jó erősen be vannak oltva a foci ellen. Az angol Liverpool és a spanyol Real Madrid összecsapása iránt hatalmas volt az érdeklődés, az eredeti szentpétervári mérkőzést az ismert orosz háborús embertelenségek miatt végül Párizsban, a Stade de France arénában játszották le és a tévétársaságok közvetítésének köszönhetően milliók voltak tanúi az ott történteknek.
   Mint kiderült, az angol szurkolók tömegesen akartak bejutni a meccs helyszínére hamis jegyekkel vagy jegy nélkül, emiatt rengeteg ember rekedt kint az időközben lezárt kapuk előtt. Azok is, akik érvényes jeggyel rendelkeztek. Ugyanakkor az angol szurkolók a párizsi rendőrség indokolatlanul alkalmazott erőszakjára panaszkodtak és arra, hogy a szervezők cseppet sem voltak a helyzet magaslatán. Amennyire megismerhettük a történetet, mindkét állítás igaz lehet és még szerencse, hogy mindez nem követelt emberhalált.
   A nézőnek, aki pár évtizeddel korábban kezdte a nagy események nézését, óhatatlanul a futballtörténelem egyik legnagyobb, a brüsszeli Heysel stadionban bekövetkezett tragédiája jut az eszébe. 1985. május 29-én ugyancsak a Liverpool akarta elhódítani a kupát az olasz Juventus ellenében. A korabeli futballhuliganizmusra jellemzően az előmérkőzés alatt az ellenfél szurkolói által felhergelt angol huligánok betörtek az olaszoknak fenntartott szektorba és menekülésre késztették az itáliaiakat. A stadion rossz állapotban lévő oldalfala nem bírta a nyomást, leomlott és 39, többségében olasz szurkolót temetett maga alá. Ennél is borzalmasabb eset történt 1982-ben, amikor a Szpartak Moszkva (szovjet) – HFC Haarlem (holland) UEFA-kupamérkőzés után a moszkvai Luzsnyiki stadion kijáratnál összetorlódott nézők között kitört pánikban 66 embert tapostak halálra. És e kettő csak kiragadott példa a stadionkatasztrófák közül.

Egy pályakezdő fiatalnak a nyugdíj olyan, mint az éjszakai égboltra feltekintőnek a pislákoló csillagok fénye. Felfoghatatlanul távol, elérhetetlen messzeségben van. Annak a középkorú embernek, aki lehúzott már pár évtizedet a munkában és látótávolságra került számára a nyugállomány, könnyebb elképzelni, hogy egyszer majd nyugdíjasként éli életét. De az is felmerülhet gondolataiban, hogy talán akkorra már nem is lesz nyugdíj.
   Napjainkban természetes, hogy a fejlett társadalombiztosítással rendelkező országok idős állampolgárai, ha megfelelnek a nyugdíjelőírásoknak, életük végéig nyugellátásban részesülnek. Ugyanakkor belátható, hogy a mind kevesebb aktív dolgozó és a mind több, a korábbinál magasabb kort megélő nyugdíjas aránya egy idő után nehezen finanszírozhatóvá teszi a nyugdíjrendszereket. Magyarországon is.
   Bizonyára ez indította arra a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy előálljon a jegybank nyugdíjreformjának ötletével, javaslataival. Sok más mellett szerepel benne a nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálata, az idősek továbbfoglalkoztatása és a nyugdíjkorhatár emelése is. Az nem vitatható, hogy a nyugdíjrendszerrel valamit kezdeni kell, mert vészesen közeleg az a pillanat, amikor végképp ellehetetlenül a rendszer gazdasági háttere.
   Nyilvánvalóan akkor, amikor a születéskori várható élettartam a fejlett társadalmakban folyamatosan nő, vagyis az emberek a korábbinál tovább élnek, a megállapított nyugdíjkorhatárok viszonylag alacsonyak. Na nem a dolgozóknak, akik közül sokuknak 65 éves koruk táján már van néhány nyavalyájuk és mind nehezebb reggelente összerakniuk magukat, hogy napközben az elvárt szinten teljesítsenek, hanem az egyes országok pénzügyi vezetőinek, akiknek ki kell gazdálkodniuk a szükséges összegeket.

Söröskocsi. Schreiber Hugó alkotása (20. század első harmada).