Jó pár éve már, hogy a kormány meghirdette nemzeti drogellenes stratégiáját, amelyben bizonyára vannak vitatható részek, ugyanakkor nagyrészt egyet lehet érteni az abban foglaltakkal. Kár, hogy alkotói a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. Mi sem áll távolabb tőlem, minthogy támogassam a tudatmódosító szerek használatát, most mégis a kannabisz hasznossága mellett emelek szót.
   Mielőtt az elszánt drogellenes harcosok felhördülnének, gyorsan tegyük tisztába a dolgot. Sok kutató és orvos szerint a kannabidiol (CBD) és a tetrahidro-kannabinol (THC) nagy hatékonysággal használható bizonyos tünetek vagy betegségek kezelésében, bár vannak kétkedők is e téren. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy feltérképezzék a kannabisz gyógyászati felhasználási területeit.
   Orvosi kannabiszt a gyógyászat számtalan területén használnak már ma is, például az alvási rendellenességek, vagy az idehaza is sok ezer ember életét megkeserítő Chron-betegség kezelésében. Komoly bizonyítékok támasztják alá, hogy a CBD ezeken kívül csökkentheti két epilepsziatípus súlyosságát, mérsékli az émelygést, csillapítja a fájdalmat, elviselhetővé teszi az ízületi gyulladást és alkalmazható a Parkinson-kór, a skizofrénia vagy a szklerózis multiplex kezelésében. És ez közel sem teljes felsorolása az alkalmazhatóságának.

Aranyvölgy. Sztelek Norbert alkotása (1943).

Nagy hírolvasó vagyok, de valahogy teljesen elkerülte eddig a figyelmemet. Mostanáig fogalmam sem volt arról, hogy van világnapja a láthatatlan munkának is. A láthatatlan, vagy csak alig látható fizetést jól ismertem korábban is, sőt olyan, sokszor igencsak magas bérezésről is tudok, amelyet egyesek a láthatatlan és eredménytelen munkájukért vesznek fel havonta. (Igen, kedves olvasóm, elsősorban rájuk gondolok). Szóval sok tapasztalatom van e téren, de hogy még világnapot is szentelnek a láthatatlan munkának, az újdonság számomra.
   Tény, mit sem tudtam arról, hogy április első keddje a láthatatlan munka világnapja, amelyet valamikor Kanadában kezdeményeztek és Európában a Háztartásbeli Nők Európai Szövetsége (FEFAF) karolt fel. A Kanadából indult kezdeményezéshez több európai uniós tagország is csatlakozott. A világnap célja, hogy elismerje azt az értékes munkát, amelyet elsősorban a nők, az édesanyák és nagyon sok férfi, apa is végez a gyermekek, idős, beteg vagy fogyatékkal élő családtagok gondozásában. A házimunka mellett ide tartozik a nyugdíjas nagyszülők, a családon kívüli beteg gyerekek, az idős szomszédok önkéntes felügyelete és segítése, továbbá az önkéntesként civil szervezetekben, helyi közösségekben végzett munka is.
   Ha egyszerűsíteni akarjuk a láthatatlan munka fogalmát akkor az nem más, mint minden olyan munka, amelyért nem kapunk pénzt.

Kádár Béla alkotása (ismeretlen címen, 20. század első negyede).

Szeretek váltani, életem során számtalan, olykor igen jelentős módon váltottam. Állást, kapcsolatot, életmódot, de hát ezzel sokan vagyunk így. Vessenek meg érte, de szeretek sebességet is váltani. Autóban, kerékpáron, vagy ha erőmből telik, hát a teniszpályán. Talán éppen ezért fogott meg a hír, miszerint szabadabb lesz a váltás a kerékpárokon.
   Szinte megrengette a mobilizált világot, amikor a hagyományos és jól bevált kézi váltókat automata váltotta fel a drága autótípusokban. Bár még sohasem vezettem ilyen járművet, elfogadom, hogy könnyebbséget jelenthet az autó vezetője számára. Ilyen hatalmas technológiai változás lehetett még sok más mellett az autózás világában az ablakok elektromotorral le- és feltekerése, a belülről elektronikusan állítható visszapillantó tükrök mozgatása. Igaz, az autók fejlesztése terén szinte kimeríthetetlen a fejlődés lehetősége.
   Nem így a kerékpárok kényelmi berendezései terén.

Napjaink legnagyobb kérdése: hogyan maradhatunk egészségesek. Mindez nem csak a koronavírus-járvány miatt izgalmas, korábban is fontos volt az egyén egészsége, már persze annak, aki nem égette két végén élete gyertyáját, nem alkoholizált, füstölt éjjel-nappal, nem hízott el, éjszakánként jól kipihente magát és ha ülő foglalkozást folytatott, ennek ellensúlyozására szabadidejében sportolt. Na igen, mondhatnák sokan, az ilyen ember inkább aszkéta lehetett még a nagy világjárvány előtt is, mintsem a magyar valóság egy átlagos szereplője. Mert bizony a többség nem így él, hajszolja magát, hogy egyről a kettőre jusson, és ha megfárad, könnyen nyúl a mindennapok terhe ellen lazításként italhoz, vagy éppen hatalmas evészetekben találja meg örömét.
   A helyes életvitel példa és neveltetés kérdése, ezért az sem mindegy, hogy az ember a világ melyik szegletébe és milyen anyagi, kulturális körülmények között élő családba született. A statisztikák szerint például egy nyugat-európai ország polgára sokkal hosszabb életre számíthat, mint egy kelet-európai. De vajon ez csak genetika kérdése vagy a jobb módú családok gyerekei netán azért egészségesebbek, mert jobban táplálkoznak, megfelelőbb a higiéniájuk és szükség esetén az orvosi ellátásuk?

Tájkép. Zsignár István alkotása (20. század második fele).

Pár hete történt, hogy egy derék magyar állampolgár feljelentett egy másikat. Az egyikük a bejelentéséhez csatolt fotó alapján vélhetően a szobájában ücsörgött az ablak előtt és óvóan figyelte az utca forgalmát, míg a másikuk két riasztás, életmentés, vagy Covid-teszt közben formaruhában és éhesen kipattant egy mentőautóból, hogy pár falatot vegyen maguknak, mielőtt társaival együtt továbbrohannának a sokórás műszakjukban embereket menteni. A feljelentést nem a mentős egyenruhában lévő polgártársunk tette.
   Ahogy az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldalán olvasható, a húsvétkor tett feljelentésében egy férfi sérelmezte, hogy szolgálatot teljesítő mentősök ebédet vásároltak. A panaszos fényképet is mellékelt felháborodása mellé, azon pedig valóban látszik a terhelő tény: a mentőegység egyik tagja hamburgert kér elvitelre egy budapesti büfénél.

Aki nem vész el kard, vagy pisztoly által, azt elviszi a kolera, vagyis teljesen felesleges borotválkozni.
   A fenti mondat ifjabb korom kedvenc idézete, amelyet egy népszerű amerikai színésznek tulajdonítok, de ennek helyességét még a mindentudó internet segítségével sem sikerült ellenőriznem. Még az is lehet, hogy pontatlanul idéztem, de a lényeget mindenképpen átadja. Egyrészt azt, hogy sok férfitársamhoz hasonlóan nagyon nem szeretem a naponkénti borotválkozást, másrészt sajnálatosan a covidos időszakkal is összecseng a mondat vége.
   Mindez arról jutott eszembe, hogy mostanában többször is elfelejtettem használni a borotvámat, mielőtt elindultam volna bevásárolni. Tartva a koronavírus-fertőzéstől máshova, például társaságba nem megyek és ehhez is időben felveszem az arcmaszkomat, mint első vonalbeli védelmemet a koronavírus ellen. Mondhatnák olvasóim, hogy minek borotválkozni, amikor manapság egy valamit is magára adó fiatalember legalábbis borostás, vagy valamilyen komolyabb szőrzetet hord az arcán, de miután már semmiképpen sem mondhatom magam fiatalnak és neveltetésem okán is belém rögzült a szőrtelen arc viselésének kényszere, hát lelkifurdalást érzek a szőr eltávolításának elmaradása miatt.

Ritkán szólok hozzá bejegyzésekhez a közösségi portálokon, még akkor sem, ha tudom, egyértelmű tévedés, amit ott olvasok. A segítőszándékú helyesbítés feleslegesebb szélmalomharc lenne részemről, mint volt egykor a búsképű Don Quijote lovag ilyen irányú csetepatéja a szélmalmokkal, mert egyáltalán nem vagyunk felvértezve a hazug hírek ellen.
   A magyarok különösen kitettek az álhíreknek, nehezebben tudják értelmezni a sajtóban megjelent információkat, ennek oka pedig a gyenge sajtószabadság és a viszonylag gyenge oktatás. Mindez a szófiai European Policies Initiative of the Open Society Institute által összeállított 2021-es médiaműveltségi indexből derül ki. A vizsgálat 35 országra terjedt ki, közöttük hazánk e téren a rangsorban a 25. helyre került.
   A médiaműveltségi index megmutatja, hogy az emberek mennyire kitettek az álhírek jelentette kockázatoknak. A felmérésben nagy súllyal veszik figyelembe azt, hogy az egyes országokban mennyire szabad a sajtó, és hogy a PISA-felméréseken, elsősorban a szövegértési feladatokban hogyan teljesítenek a diákok. De mérik azt is, hogy az emberek mennyire férnek hozzá az online információkhoz és hogy mekkora a társadalomban az egymásba vetett bizalom.

Lányka almával: Áldor János László alkotása (1912).

Aki idehaza az állami média híreit figyeli, vagy a legkedveltebb közösségi portál hangadóinak kommentjeit olvasgatja, láthatja, hogy a magyar nép nagy általánosságban elégedett a kormány válságkezelésével. Kivéve persze többek között a nem kormánybarát választókat, a COVID-intézkedések okán elmaradó műtétek, kezelések miatt súlyos állapotba kerülőket, az egészségügyben dolgozók jelentős részét, a gazdasági bajaikkal magukra hagyottakat és az elégedetlenek még jó néhány csoportját.
   A járványhelyzet első éve után pesszimistán látják a jövőt a magyarok, a kormány intézkedéseivel pedig többségében elégedetlenek – derült ki az Euronews megbízásából készült felmérésből. A végeredmény szerint a válaszadók csaknem 70 százaléka szerint rossz irányba halad az ország. A megkérdezetteknek csak 11%-a mondta, hogy elégedett azzal, ahogy Magyarország egyszemélyi vezetője kezeli a koronavírus okozta válságot, 60%-uk viszont elégedetlen, többségében nagyon elégedetlen. Sovány vigasz lehet a miniszterelnök számára, hogy a magyarok az Európai Unió válságkezelésével sem elégedettek.

Buda visszafoglalása. Klette Károly alkotása (19. század közepe).

Parányit besokalltam, hiszen nagy hirtelen harmadszor is megbüntetett a rendőrség állítólagos közúti szabálysértésem miatt. Ha jól emlékszem az első megbírságolásom egy újpesti vasúti kereszteződésen áthaladást követő balra kanyarodásom miatt történt, vagy negyvenöt évvel ezelőtt. A rend intézkedő őre sem lehetett nagyon biztos az igazában, amit vitattam is, mert mondta, hogy fizessek 300 jó magyar forintot és eltekint a továbbiaktól. Végül, miután csak 250 forintot tudtam nagy hirtelen összekaparni, ami a hetvenes évek közepén még ért is valamennyit, elfogadta és továbbengedett.
   Másodszor tisztességben megöregedett csehszlovák járművemmel haladtam a forgalommal együtt Budakeszin, amikor elém pattant egy derék rendőr, leintett, igazoltatott, majd közölte, 1000 Ft a büntetésem, mert jelentősen túlléptem a megengedett 40 km/órás sebességhatárt. Ezen némiképpen elcsodálkoztam, mert már annak is örültem, ha a kocsimmal eljutottam A-ból, B-be, át is villant az agyamon, hogy kellene egy igazolást kérnem a sebességtúllépésről, jól mutatna a vevőnél, amikor majd eladom a járgányt, de erről végül lemondtam. Fizettem és szívtam a fogam, mert szerintem a semmiért csökkent a kilencvenes évek közepetáján amúgy sem jelentős vagyonom.