Napjaink legnagyobb kérdése: hogyan maradhatunk egészségesek. Mindez nem csak a koronavírus-járvány miatt izgalmas, korábban is fontos volt az egyén egészsége, már persze annak, aki nem égette két végén élete gyertyáját, nem alkoholizált, füstölt éjjel-nappal, nem hízott el, éjszakánként jól kipihente magát és ha ülő foglalkozást folytatott, ennek ellensúlyozására szabadidejében sportolt. Na igen, mondhatnák sokan, az ilyen ember inkább aszkéta lehetett még a nagy világjárvány előtt is, mintsem a magyar valóság egy átlagos szereplője. Mert bizony a többség nem így él, hajszolja magát, hogy egyről a kettőre jusson, és ha megfárad, könnyen nyúl a mindennapok terhe ellen lazításként italhoz, vagy éppen hatalmas evészetekben találja meg örömét.
   A helyes életvitel példa és neveltetés kérdése, ezért az sem mindegy, hogy az ember a világ melyik szegletébe és milyen anyagi, kulturális körülmények között élő családba született. A statisztikák szerint például egy nyugat-európai ország polgára sokkal hosszabb életre számíthat, mint egy kelet-európai. De vajon ez csak genetika kérdése vagy a jobb módú családok gyerekei netán azért egészségesebbek, mert jobban táplálkoznak, megfelelőbb a higiéniájuk és szükség esetén az orvosi ellátásuk?

Tájkép. Zsignár István alkotása (20. század második fele).

Pár hete történt, hogy egy derék magyar állampolgár feljelentett egy másikat. Az egyikük a bejelentéséhez csatolt fotó alapján vélhetően a szobájában ücsörgött az ablak előtt és óvóan figyelte az utca forgalmát, míg a másikuk két riasztás, életmentés, vagy Covid-teszt közben formaruhában és éhesen kipattant egy mentőautóból, hogy pár falatot vegyen maguknak, mielőtt társaival együtt továbbrohannának a sokórás műszakjukban embereket menteni. A feljelentést nem a mentős egyenruhában lévő polgártársunk tette.
   Ahogy az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldalán olvasható, a húsvétkor tett feljelentésében egy férfi sérelmezte, hogy szolgálatot teljesítő mentősök ebédet vásároltak. A panaszos fényképet is mellékelt felháborodása mellé, azon pedig valóban látszik a terhelő tény: a mentőegység egyik tagja hamburgert kér elvitelre egy budapesti büfénél.

Aki nem vész el kard, vagy pisztoly által, azt elviszi a kolera, vagyis teljesen felesleges borotválkozni.
   A fenti mondat ifjabb korom kedvenc idézete, amelyet egy népszerű amerikai színésznek tulajdonítok, de ennek helyességét még a mindentudó internet segítségével sem sikerült ellenőriznem. Még az is lehet, hogy pontatlanul idéztem, de a lényeget mindenképpen átadja. Egyrészt azt, hogy sok férfitársamhoz hasonlóan nagyon nem szeretem a naponkénti borotválkozást, másrészt sajnálatosan a covidos időszakkal is összecseng a mondat vége.
   Mindez arról jutott eszembe, hogy mostanában többször is elfelejtettem használni a borotvámat, mielőtt elindultam volna bevásárolni. Tartva a koronavírus-fertőzéstől máshova, például társaságba nem megyek és ehhez is időben felveszem az arcmaszkomat, mint első vonalbeli védelmemet a koronavírus ellen. Mondhatnák olvasóim, hogy minek borotválkozni, amikor manapság egy valamit is magára adó fiatalember legalábbis borostás, vagy valamilyen komolyabb szőrzetet hord az arcán, de miután már semmiképpen sem mondhatom magam fiatalnak és neveltetésem okán is belém rögzült a szőrtelen arc viselésének kényszere, hát lelkifurdalást érzek a szőr eltávolításának elmaradása miatt.

Ritkán szólok hozzá bejegyzésekhez a közösségi portálokon, még akkor sem, ha tudom, egyértelmű tévedés, amit ott olvasok. A segítőszándékú helyesbítés feleslegesebb szélmalomharc lenne részemről, mint volt egykor a búsképű Don Quijote lovag ilyen irányú csetepatéja a szélmalmokkal, mert egyáltalán nem vagyunk felvértezve a hazug hírek ellen.
   A magyarok különösen kitettek az álhíreknek, nehezebben tudják értelmezni a sajtóban megjelent információkat, ennek oka pedig a gyenge sajtószabadság és a viszonylag gyenge oktatás. Mindez a szófiai European Policies Initiative of the Open Society Institute által összeállított 2021-es médiaműveltségi indexből derül ki. A vizsgálat 35 országra terjedt ki, közöttük hazánk e téren a rangsorban a 25. helyre került.
   A médiaműveltségi index megmutatja, hogy az emberek mennyire kitettek az álhírek jelentette kockázatoknak. A felmérésben nagy súllyal veszik figyelembe azt, hogy az egyes országokban mennyire szabad a sajtó, és hogy a PISA-felméréseken, elsősorban a szövegértési feladatokban hogyan teljesítenek a diákok. De mérik azt is, hogy az emberek mennyire férnek hozzá az online információkhoz és hogy mekkora a társadalomban az egymásba vetett bizalom.

Lányka almával: Áldor János László alkotása (1912).

Aki idehaza az állami média híreit figyeli, vagy a legkedveltebb közösségi portál hangadóinak kommentjeit olvasgatja, láthatja, hogy a magyar nép nagy általánosságban elégedett a kormány válságkezelésével. Kivéve persze többek között a nem kormánybarát választókat, a COVID-intézkedések okán elmaradó műtétek, kezelések miatt súlyos állapotba kerülőket, az egészségügyben dolgozók jelentős részét, a gazdasági bajaikkal magukra hagyottakat és az elégedetlenek még jó néhány csoportját.
   A járványhelyzet első éve után pesszimistán látják a jövőt a magyarok, a kormány intézkedéseivel pedig többségében elégedetlenek – derült ki az Euronews megbízásából készült felmérésből. A végeredmény szerint a válaszadók csaknem 70 százaléka szerint rossz irányba halad az ország. A megkérdezetteknek csak 11%-a mondta, hogy elégedett azzal, ahogy Magyarország egyszemélyi vezetője kezeli a koronavírus okozta válságot, 60%-uk viszont elégedetlen, többségében nagyon elégedetlen. Sovány vigasz lehet a miniszterelnök számára, hogy a magyarok az Európai Unió válságkezelésével sem elégedettek.

Buda visszafoglalása. Klette Károly alkotása (19. század közepe).

Parányit besokalltam, hiszen nagy hirtelen harmadszor is megbüntetett a rendőrség állítólagos közúti szabálysértésem miatt. Ha jól emlékszem az első megbírságolásom egy újpesti vasúti kereszteződésen áthaladást követő balra kanyarodásom miatt történt, vagy negyvenöt évvel ezelőtt. A rend intézkedő őre sem lehetett nagyon biztos az igazában, amit vitattam is, mert mondta, hogy fizessek 300 jó magyar forintot és eltekint a továbbiaktól. Végül, miután csak 250 forintot tudtam nagy hirtelen összekaparni, ami a hetvenes évek közepén még ért is valamennyit, elfogadta és továbbengedett.
   Másodszor tisztességben megöregedett csehszlovák járművemmel haladtam a forgalommal együtt Budakeszin, amikor elém pattant egy derék rendőr, leintett, igazoltatott, majd közölte, 1000 Ft a büntetésem, mert jelentősen túlléptem a megengedett 40 km/órás sebességhatárt. Ezen némiképpen elcsodálkoztam, mert már annak is örültem, ha a kocsimmal eljutottam A-ból, B-be, át is villant az agyamon, hogy kellene egy igazolást kérnem a sebességtúllépésről, jól mutatna a vevőnél, amikor majd eladom a járgányt, de erről végül lemondtam. Fizettem és szívtam a fogam, mert szerintem a semmiért csökkent a kilencvenes évek közepetáján amúgy sem jelentős vagyonom.

Mintegy másfél évvel ezelőtt jelentette be az egyik magyar miniszter egy konferencián, hogy hazánk 2024-ben Farkas Bertalan 1980-as űrutazása után újabb magyar űrhajóst küld az űrbe. A COVID-járvány előtti utolsó békeévben tett kijelentés nem keltett túl nagy hullámokat idehaza. A túlpolitizált híradások sorában ez is csak egy propagandafogásnak tűnt sokak számára, nyilván nem ok nélkül.
   Pedig – ha egy újabb magyar űrutazásnak és a ráfordított milliárdoknak nem is lenne sok értelme – a magyar tudás és eszközök nagyon is jelen vannak a nagyhatalmak és gazdagok játszóterének számító űrkutatásban. A honfitársaink által kitalált, megalkotott eszközök már korábban is részt vettek az űrkutatásban, hogy a teljesség nélkül csak egy-két példát említsek, ilyen volt a Pille dózismérő, amely az űrállomáson teljesített szolgálatot, a Masat-1, az első magyar műhold, vagy a SMOG-P, az űrszolgálatát most kezdő SMOG-1 elődje.

A legenda szerint egy újságíró egyszer megkérdezte Henry Fordot, az autók tömeggyártásának megálmodóját, gyárost, feltalálót, hogy szerinte melyik a legjobb autó, mire ő csak annyit mondott: „a legjobb autó az új autó”.
   Az új autó vásárlása egy átlagos középosztálybeli családnak hatalmas döntés és beruházás, amelyhez vagy évekig tartó takarékoskodásra, vagy tetemes bankhitelre van szükség. Éppen ezért nagyon sokan csak a kisebb járművek, az olcsóbb kisautók megvásárlását engedhetik meg maguknak. Mostanában sokaknak tűnhet furcsának, hogy a reklámokban az elektromos kisautók mellett többnyire csak felső-vagy középkategóriás csodajárgányokat láthatnak. A gyárak ugyanis egy, az unió által a levegőminőség további romlásának elkerülése érdekében elfogadott szabályozása miatt sorban hagynak fel a kis benzines és dízel autók gyártásával, helyettük az elektromos autóikat kínálják.
   A szabályozás értelmében 2020-tól az EU-ban forgalomba hozandó új személyautók szén-dioxid-kibocsátása nem haladhatja meg a 95 gramm/kilométeres értéket. Ez persze a nem szakértő autóvásárlónak mit sem jelent, de ha úgy nézzük, hogy ez a kibocsátási szint nagyjából 100 kilométerenként 4,1 liter benzin vagy 3,6 liter dízel üzemanyag-fogyasztásnak felel meg, már érthető a mérték. Hogy ezt elérjék a gyárak, olyan fejlesztéseket és technológiai megoldásokat kell(ene) alkalmazniuk, amelyek már nem érik meg nekik.

Fürdőző lányok. Herman Lipót alkotása (20. század első harmada).