Meglehetősen kiforrott véleményem van arról, hogy kik fogják nyerni a következő, vagyis a 2022. évi parlamenti választásokat Magyarországon. A közvetlen környezetemben élők, barátaim ismerik is nézetemet, van, aki vitatkozik velem, más örül előrejelzésemnek. Ki-ki a maga ideológiai beállítottsága alapján.
   Arról is határozott elképzelésem van, hogy kiknek kellene nyerniük a következő, vagyis pár nap múlva esedékes választást, milyen arányban és ez mit hozna magával. Mit, ha az én elemzésem érvényesül és mit, ha az ellenkezője. Mert meglehet, a győztesek egyik esetben sem fognak önfeledten örülni frissen szerzett, vagy megújult hatalmuknak, hiszen ezernyi meglévő és még több, már a láthatáron gyülekező bajjal kell majd szembenézniük és ezek a nehézségek pillanatok alatt emésztik el a siker okozta lelkesedést.
   Ha most bárki is azt várja, elárulom, hogy szerintem kik lesznek a győztesek, csalódnia kell. Ez ugyanis egyfajta kampány lenne részemről az általam vélt nyertesek megsegítésére, vagy éppen ellenpropaganda a veszteseket illetően. Bár azt hiszem ma már nagyon nehéz bárkit is befolyásolni véleményében, különösen a politikai hívőket, vagy azokat, akik egy kicsit is figyelték az elmúlt években a hazai közállapotokat, a pártokat, képviselőket, azok tevékenységét. Esetleg befolyásolhatók még a hazai közélet ügyeiben tájékozatlan fiatalok, a külföldről frissen hazánkba települtek, netán a Szíriusz csillag egyik bolygójáról származók.

A festő. Tipary Dezső alkotása (20. század első fele).

Igazi könyvsiker volt az Inferno, Dan Brown világhírű regénye, amelyben egy őrült (?) milliárdos teljes hittel hiszi, hogy az emberiség egy olyan kór, amely nem csak önmaga, de az egész Föld létét fenyegeti. A gazdag ember ezért az inferno nevű halálos vírust kívánja az emberiségre szabadítani, amely az emberi faj felét képes elpusztítani. Még szerencse, hogy mindez csak kitaláció, hiszen ugyebár nincs semmi, ami pusztulással fenyegetné a népesség felét. Igaz, alig néhány évvel a könyv és az alapján készült film megjelenése után a koronavírus-világjárvány kezdte szedni áldozatait és jelenleg már több mint hatmilliónál tart, hogy a szomszédunkban zajló népritkító háborúról már ne is beszéljünk.
   A közgazdászok, környezetvédők gyakran beszélnek a Föld túlnépesedéséről, velük egyetértésben én is számtalan bajunk okozójának tartom ezt, amelynek kordában tartására oktatással, felvilágosítással, anyagi ösztönzéssel a születések számának szabályozását gondolom megfelelő eszköznek. Tudom, Kínában volt már ezt szabályozó törvény, amelynek nyomán kevés lett a nő, vagyis ezt is nagyon át kellene gondolni.

Ahányan vagyunk, annyiféle információval rendelkezünk a most zajló Ukrajna elleni orosz agresszióról és ezekből alakítjuk ki véleményünket. A kegyetlen háború napjaiban soha nem látott mennyiségű félretájékoztató, vagyis dezinformációs hír lát napvilágot. Mi, a háborút szerencsére csak figyelő emberek ezekből szemezgetjük ki a bennünket leginkább érdeklőket.
   A mostani háborús híráradat, amelyből ember legyen a talpán, aki a valóságot ki tudja hámozni, hozzátartozik a modern hadviseléshez. Olyannyira, hogy a háttérben láthatatlanul működő informatikusok, hekkerek serege készíti elő, teszi közzé a valós vagy megtévesztő hamis információkat.
   A dezinformáción, vagyis félretájékoztatáson túl az informatikai hadviseléshez tartoznak a túlterheléses támadások, a zsarolóvírusokkal, információs műveletekkel történő manipulációk is. Elég, ha csak olyan békeidős eseményre gondolunk, mint például a korábbi amerikai elnökválasztás, amelybe az erős lábakon álló gyanú szerint jelentősen belekontárkodtak az oroszok. És vélhetően nem csak az amerikaiaknál tettek így. Ehhez rendelkezésükre állnak az álhírportálok valódinak tűnő érdekes és izgalmas (ál)hírei, a fake news-ok és a deep fakek, minden, amit érdeklődéssel olvas és néz az internet népe.
   Egy közelmúltbeli adat szerint csak Magyarországon közel száz (!) orosz dezinformációs és álhírportál működik. Ugyanakkor nem árt szem előtt tartani, hogy a valóság elferdítése nem a legmodernebb harcászati eszköz, a valós tényektől teljesen független álláspont népszerűsítését a mindenkori háborúkban éppúgy alkalmazták, mint most és amellyel az ellenséges lakosság meggyőzését, vagy éppen összezavarását kívánják elérni.

Tükör előtt. Gyenes Gitta alkotása (20. század első fele).

Nem állítom, hogy szívem vágya egy kiváló tücsökpörkölt elfogyasztása, vagy csipsz helyett gyömbérrel sült selyemhernyó ropogtatása, esetleg pirított hangya csemegézése tévénézés közben, pedig mindezek a délkelet-ázsiai országokban vagy Afrikában, Új-Zélandon, Közép- és Dél-Amerikában nagyon is hagyományos eledelek. Az ENSZ Élelmiszer- és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pár évvel ezelőtti beszámolója szerint mintegy kétmilliárd ember fogyaszt rovarokat a mindennapi étrendje keretében és ez a szám azóta biztosan növekedett is. Annál is inkább, mert megtörtént, ami korábban elképzelhetetlen volt, Európában is előállítanak és vásárolhatók rovarokból, vagy rovarokkal készült ételek.
   Mindezt erősíti az a döntés, amelynek értelmében engedélyezte a házi tücskök élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként való forgalmazását az Európai Bizottság az Európai Unióban. A latin nevén Acheta domesticus a harmadik olyan rovar, amelyet élelmiszer-összetevőként beengednek az EU piacára. 2021 júliusában a közönséges lisztbogár lárvájának, novemberben pedig a vándorló sáskának a felhasználását engedélyezték új élelmiszerként. A hírhez tartozik, hogy a házi tücsköt egészben, fagyasztva, szárítva, valamint por formájában lehet majd kapni az unió tagállamaiban.

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”
   A világhírű író, Ernest Hemingway mondata jószerével mindent elmond a sportról. Ahogy Pierre de Coubertinnek, az újkori olimpiák kezdeményezőjének az Óda a sporthoz című versében leírt gondolatai is, miszerint: „A béke vagy te, Sport! a népeket egymáshoz fűző szép szalag: és testvérré lesznek mind általad, önuralomban, rendben és erőben”.
   Mostanában minden napra jut olyan hír, amely azt közli, melyik orosz csapatot zárták ki a nemzetközi bajnokságokból, mely sportszövetségek tiltották ki a versenyekről az orosz versenyzőket, kiknek kellett elhagyniuk orosz állampolgárságuk miatt a klubjaikat. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik a véleményem, de ezzel egyáltalán nem értek egyet, ezt nem lenne szabad. Attól, hogy valaki orosz, egyáltalán nem biztos, hogy a gyilkolás, pusztítás feltétlen híve, ahogy az sem, hogy egyetért országa elnökének háborús cselekedeteivel.
   Versenyzői, edzői pályafutásom során azt tapasztaltam, azt tanultam meg, hogy annak az ellenfelemnek népére, hazájára sem tudok rossz szívvel gondolni, aki ellen versenyezhettem, akivel sportbarátságot kötöttem. És ne feledjük: egyetlen sportoló sem felelős hazája teljhatalmú vezetőjének tetteiért.
   Nyilván a sportolók is legalább annyiféle módon gondolkodnak, éreznek, mint hazájuk többi lakosa, ők is vélekedhetnek úgy, hogy egy másik ország megszállása, elpusztítása, az ellenség likvidálása – legyen az az életéért rettegő civil, a rakétával lerombolt lakóházban anyja keblén megölt csecsemő – jogszerű, és mindez hazája védelmében történik. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az a józan gondolkodású sportoló, aki tisztességes versenyben legyőzi az ellenségnek kikiáltott nemzet versenyzőjét, nem egy népet alázott meg, hanem csupán egyetlen meccsen, versenyen aratott győzelmet sportbeli ellenfele felett, ahogy vetélytársának sem dőlt össze a világa, hiszen legközelebb akár ő is lehet a győztes.

Tájkép. Gyelmis Lukács János (20. század első fele).

A minap látott napvilágot az egyik gazdasági portálon az a tanulmány, amely tíz ország adatait vizsgálva hasonlítja össze a nagyon sok áldozattal járó spanyolnáthát a Covid-világjárvánnyal. S bár az oroszok Ukrajna elleni agressziója elfeledtetni látszik a világgal a koronavírus-világjárványt, az még ma is tízesével szedi áldozatait Magyarországon és tízezerszámra a nagyvilágban.
   Kiderült, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány két éve alatt népességarányosan többen haltak meg, mint a spanyolnátha két évében. Más európai országokban ez az arány a spanyolnátha időszakához képest sokkal kisebb. A spanyolnátha egyébként a Nagy Háború végén és utána, 1918-ban és 1919-ben pusztított.
   A spanyolnátha éveiben Hollandia és Dánia után Magyarországon volt a legkevesebb egymillió lakosra jutó halott, míg a koronavírus-járvány két évében, 2020-ban és 2021-ben népességarányosan nálunk haltak meg a legtöbben. A vizsgált országok között van a már említetteken kívül Franciaország, Olaszország, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, és Svédország.
   Az adatok szerint hazánkban a legalacsonyabb a 65 évesen várható élettartam, vagyis emiatt különösen indokolt lenne az idősek védelme, de az összeállítás szerzői szerint erre az egészségügy általános állapota kevés esélyt ad. Akit érdekel az összeállítás, biztosan megtalálja, de sokan saját tapasztalataikat végiggondolva is eljuthatnak a következtetésig, hogy vajon jó volt-e a járványkezelés Magyarországon, vagy sem.

Egyszer megkérdezték Albert Einsteint, hogy szerinte milyen fegyverekkel küzdenek majd az emberek a harmadik világháborúban. Azt nem tudom – válaszolta a kiváló tudós –, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel. Ezért is volt első látszatra oly nagy jelentőségű, hogy pár héttel ezelőtt az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország közös nyilatkozatban ismerte el: a „nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni”.
   Az azóta eltelt napokban jó messzire kerültünk a józan ész diktálta felismeréstől, olyannyira, hogy az orosz diktátor az értelmetlen Ukrajna elleni háborújában már országa atomarzenálját is készenlétbe helyeztette. A New Jersey állambeli Princeton Egyetem kutatói új szimulációt fejlesztettek ki egy USA és Oroszország közötti eszkalálódó háborúhoz. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb hírű felsőoktatási intézményének tudósaira, ahol több kiváló magyar elme, például Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus és Neumann János matematikus is tanított, érdemes odafigyelni. Az ottani kutatók úgy számolnak, hogy egy nukleáris háború első néhány órájában több mint 90 millió ember hal meg azonnal, vagy förtelmes kínok közepette sugárfertőzésben.
   Ma nem csak Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik nukleáris fegyverekkel, de van ilyen játékszere rajtuk kívül legalább hét országnak, amelyek egyik, vagy másik oldalra állva vethetik be nagy lelkesedéssel néppusztító fegyvereiket. Nos, Einstein nem véletlenül volt zseni, jól látta, hogy hova jut egy nukleáris háború után a világ népessége. Ami biztos: túlnépesedéstől évezredekig nemigen kell majd tartani.

Tabán. Turmayer Sándor alkotása (20. század első fele).

A magyarokat az Ukrajna elleni orosz háború éppúgy megosztja, mint emberemlékezet óta minden más kül- és belpolitikai esemény.
   Személy szerint minden háború, terror, mások zaklatása, életének veszélyeztetése, annak kioltása ellen vagyok. Vallom az embereknek élethez való jogát, a szabadság, szabad gondolkodás, és cselekvés jogát. Vagyis mindenki, aki igazságosnak vélt, hazudott okkal mindezeket korlátozza, nem az én barátom.
   Korábban nem foglalkoztam Ukrajnával túl sokat, bár újságírói kíváncsiságom okán igyekeztem képben lenni és ezért kiemelt figyelmem hiányában is meglehetősen sok információval rendelkeztem így is, de nem lettem Ukrajna szakértő. Szomszédunkat olyan országnak tartom, amely rengeteg hibával, túlkapással, rossz döntésekkel küzd, de előre akar menni és nem hátra, hogy egy unos-untalanig hangoztatott hazai választási szlogennel éljek. Az ukránok többsége – akik hasonlóan megosztottak, mint a magyarok, bár ezt azért nehéz felülmúlni – ismereteim szerint a még nyomaiban igencsak fellelhető szovjet birodalmi életforma helyett inkább egy nyugati békére, megélhetést biztosító munkára, szabadságra épülő társadalmat szeretnének és nyugodt életet akarnak élni. Most, hogy a megszálló hatalom a jelentős nagyságú és létszámú hadseregével arra törekszik, hogy az országot visszataszítsa a középkorba, de legalábbis a második világháború állapotába, ennek vége.