Általában szeretjük a jubileumokat, évfordulókat, születésnapokat, amikor jó megállni, ünnepelni, visszatekinteni, megemlékezni, rosszabb esetben tanulni a múltból és nem felejteni. A mostani évfordulónak, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2020. március 11-én történt kihirdetésének első évfordulója minden volt, csak nem örömteli.
   Ezt a veszélyhelyzeti intézkedést azóta újabbak követték. Az elsőt még némi pátosszal, erkélyen közös énekléssel, egészségügyi dolgozókat tapssal köszöntéssel, nekik ajándékba vitt finom ételekkel, együttesek lakásfogságot enyhítő önkéntes szabadtéri koncertjeivel és ki tudja még hányféle módon éltük meg, míg a következőkkel ránk parancsolt korlátozásokat már sokkal türelmetlenebbül vettük tudomásul.
   Most a járvány újabb, harmadik hulláma közben már látjuk, hogy az első hullám csak ízelítő volt a mind újabb mutációival rendkívül intelligensen viselkedő vírus okozta bajokból, hiszen jelenleg éppen minden eddigi hazai csúcsot megdönt a járványban megbetegedettek, kórházban ápoltak, lélegeztetőgépre szorultak, elhunytak száma.

Koratavaszi sétakocsikázás a régi Magyarországon (1959). Basilides Barna alkotása.

Egy ideje tapasztaljuk, hogy teleink nem olyan hidegek, mint voltak korábban és mintha rövidebbek is lennének. Az idősebbek még emlegetik a régi, fogcsikorgatóan hideg, fagyos napokat, a hatalmas hóeséseket, a csodaszép téli tájakat. Ha hinni lehet a tudósoknak, ennek hamarosan vége és az ezredfordulóra már csak a régi filmekből lesz megismerhető, hogy milyenek is voltak a telek a klímaváltozás előtt.
   A minap olvastam egy új tanulmányról, amely szerint a globális felmelegedés megváltoztatja az évszakok hosszát. A Geophysical Research Letters folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint 2100-ra rendszeressé válhatnak a féléves nyarak az északi féltekén, ahol mi is élünk. Emellett a telek két hónapig sem fognak tartani és hasonló mértékben csökkenek majd a tavaszi és az őszi hónapok is.
   Még örülhetnénk is, hogy unokáink, dédunokáink már szinte az örök nyárban élhetnek majd, ha ennek nem lennének igen súlyos következményei. Ahogy a tanulmányban írják, az évszakok ma ismert egyensúlyának megbomlása felborítja a mezőgazdaság rendjét, megváltoztatja az állatok viselkedését, fokozza a hőhullámok és szárazságok gyakoriságát, erdőtüzeket okoz, és összességében növeli az emberiségre leselkedő kockázatok mértékét. S ha éppen nem rettegnénk eléggé a most dúló koronavírus-járványtól, akkor a tudósok szerint jó lesz félnünk attól, hogy a trópusi moszkitók által hordozott vírusok feltehetően észak felé fognak terjeszkedni, ez pedig a hosszú forró nyarak során járványokhoz vezethet.

Publicisztikáimban rendkívül ritkán írok neveket, politikusokét jószerével sohasem, hiszen ők folynak még a vízcsapból is, legfeljebb kiváló művészek, tudósok, szakemberek neveit, mert főként a jelenségek érdekelnek. Most mégis kivételt teszek azzal a fiatalemberrel, aki kockáztatva hírnevét kiállt egy igaz (mások szerint gyűlöletes) ügy mellett.
   Gulácsi Péter a magyar labdarúgó válogatott és a német RB Leipzig hálóőre, aki 2017-18-as szezonban elnyerte a bivalyerős német bajnokság legjobb kapusa címét. Mindezekkel a tettekkel személye többnyire csak a sporthírekben fordul elő, de legutóbbi cselekedete ennél messzebbre mutat. Gulácsi Péter ugyanis szembehaladva a 20. század első felének évtizedeibe visszasodródott hivatalos magyar kormányzati és jogalkotói szemlélettel, Facebook oldalán állt ki – feleségével egyetértésben – a szivárvány családok mellett azzal, hogy kiírta: „a család az család - ez nem is lehet kérdés!” A szivárványcsalád egyébként olyan család, amelyben egy azonos nemű pár nevel gyereket vagy gyerekeket.
   S ha valakinek nem lenne egyértelmű a sportemberként és mint látjuk emberként is nagyszerű labdarúgó mondata, még hozzátette: „minél több időt tölt az ember külföldön vagy különböző emberek között, annál inkább rájön, hogy attól, hogy nem mindenki egyforma, csak színesebb lesz a világ, és hogy a legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

Pár hónapja arról tájékoztattam olvasóimat, hogy egy 2000 fő részvételével lefolytatott brit felmérés azt vizsgálta, milyen gyakran mosnak általában ágyneműt (nagyon sokan megdöbbentően ritkán) farmer nadrágot vagy éppen alsóneműt a használóik. Ezt utóbbinál kiderült, hogy a nők többsége minden viselés után kimossa alsóneműjét, míg a férfiak e téren erősen alulteljesítenek, mert egynegyedük csak minden ötödik viselés után mos alsónadrágot, ráadásul a belfastiak közül meg már minden hetedik úr csak legalább tíz alkalommal történő használat után vesz tisztát magára.
   Hasonló irányú magyar kutatásról nem találtam információt, de arról igen, hogy nemzetközi viszonylatban a megkérdezettek 45 százaléka viseli ugyanazt a bugyit vagy alsónadrágot két napon át, vagy még tovább, emellett vannak, akik egy hétig is ugyanabban az alsóneműben érzik jól magukat. A válaszadók 13 százaléka hét vagy annál is több napig sem cserél fehérneműt és ez nem csak a férfiakra vonatkozik.
   Számukra így aztán igazán lelkesítő lehet a hír, miszerint feltalálták az öntisztuló alsóneműt, amely speciális anyagának köszönhetően sokáig hordható a megbüdösödés, elkoszolódás veszélye nélkül. A HercLéon nevű cég azt állítja, hogy az általuk előállított alsónemű hetek, sőt hónapok után is friss marad és kimosni sem szükséges.

Nagybányai piac. Tagyosi Rátz Péter alkotása (20. század eleje).

A rendszerváltás táján még az is figyelte a híreket, aki korábban be volt oltva ezek ellen. Három évtizede jóval kevesebb volt a hírforrás, elsősorban a politikai napilapok, az állami rádiók és tévék álltak rendelkezésünkre, hiszen akkoriban még csak mindössze kéttucatnyi magyarországi számítógép volt az internetre kapcsolva.
   Később az internet gyorsasága révén már azonnal hírt kaptunk mindenről. Az online újságok, közösségi portálok, fórumok megjelenésével mindenkiből hírolvasó és hírközlő is válhatott, emiatt gyorsan kialakultak az olvasói, rajongói, vagy éppen gyűlölködői körök. A hírekre vágyó, de bosszankodni nem akaró emberek elkezdték csak azokat az információkat olvasni, amelyekkel egyetértettek. Szinte észrevétlenül alakultak ki a mindenre nyitott hírfogyasztói tömegből az információs buborékokba gyűltek körei.
   Negyedszázada fogalmazódott meg a felhasználó saját szempontjai alapján történő hírszűrés lehetőségének gondolata és nem sokkal később már az aggodalom is, hogy ezzel a gyakorlattal az online hírmédia fogyasztói bezárhatják magukat saját világukba, egyfajta hír- és információs visszhangkamrákba, hírbuborékokba. A közösségi oldalak, termékreklámok üzemeltetői által működtetett személyre szabott hírválogatási algoritmusok megjelenése tovább fokozta az információs buborékok kialakulását.

Tabán. Ősz Dénes alkotása (20. század első fele).

Az asszony, tartva a koronavírus-fertőzéstől, messzire el akarta kerülni az embereket, ezért a kisváros gyéren lakta külterületének parkos részén sétált a kutyájával. Kabátjának zsebében ott lapult korunk elengedhetetlen ruházati kiegészítője, a szájmaszk, hogyha szükséges, azonnal a szája, orra elé teríthesse azt a maga védelmében. De miután ember alig-alig mutatkozott arrafelé, így hát élvezve a február végi tavaszi időt, maszk nélkül, elgondolkodva ballagott a szaglászó kis tacskója után.
   Amikor észrevette, hogy vele szemben egy másik nő jön fiatal, sima szőrű, jó kiállású tacskófiú kutyájával, kitérőt tett a füves részen. De az ifjú tacskó érezve ifjúsága minden hevét, kíváncsiságát, férfiasságát, mit sem törődve a tarts távolságot, viselj maszkot és egyéb járványügyi előírásokkal, azonnal hősnőnk idősödő, bár pompás formában lévő szálkás szőrű lány, pontosabban meglett asszony tacskója után vetette magát. Az idősebb, a világ dolgait már jól ismerő, a fiatalság hevét elnéző, de cseppet sem kedvelő kutya láthatóan kerülni akarta az ifjú közeledését és ebből egy könnyed kergetőzés alakult ki. Elől a nagymamakorú szálkás kocogott, mögötte az ifjonti hévtől fűtött sima szőrű nyomult nagy lelkesen.

Hosszas küzdelem után végre sikerült az éterből eltüntetnie a kormányzatnak az egyetlen nagyobb hallgatottságú nem kormánybarát adót, a Klubrádiót, amelytől 2021. február 14-én éjféltől elvették a frekvenciáját. Miután a Klubrádió eddigi hullámhosszán jelenleg csak sistergés hallható, a javíthatatlan klubrádiós hallgatók most a neten gyülekeznek, hogy hallgathassák az általuk finanszírozott, oda száműzött műsorfolyamot, így még ezt az erősödő vadhajtást is ki kell majd gyomlálniuk a hatóságoknak.
   Volt már a derék kormányzatnak 2012-ben is kísérlete a rádió elhallgattatására, akkor a médiahatóság hosszú ideig csak 60 napos ideiglenes működési engedélyeket adott számára, de ezt végül is túlélte az adó és újabb hét évig mondhatták a műsorkészítők a magukét az éterben. De miután ez idő alatt két alkalommal is csak késve nyújtották be a médiahatóság által előírt kötelező adatszolgáltatást, bűnhődniük kell. Más, a hatalomhoz engedelmesen simuló kereskedelmi rádiók és tévék ilyen szabálysértésért legfeljebb egy ejnye-bejnye korholást kaptak.
   Ideje volt meglépni e drákói szigorúságú intézkedést azért is, mert az nem lehet, hogy valaki is kibeszéljen a nemzeti együttműködés rendszeréből, hát még, hogy – urambocsá’! – kritizálja is azt.

A genetika a tudományban kevésbé jártas emberek, vagyis a többség számára kifejezésként ugyan ismert, de a tudományos háttere kevésbé köztudomású. Pedig a genetikában hatalmas lehetőségek rejlenek és még az egyesek által közellenségnek kikiáltott génmódosítás sem ördögtől való, vélhetően jelentős szerepe lesz az emberiség ellátásának közeljövőjében.
   A klónozás kifejezést is sokan ismerik, a legtöbben Dolly, az első klónozott nőstény birka jóvoltából. A klónázás egyébként ivartalan, a véletlent kizáró szaporodási forma, amely során genetikailag azonos, magasabb rendű szervezetek jönnek létre. A klónozásnak többek között a mind veszélyeztetettebb állatfajok megmentésében lehet óriási szerepe.
   A napokban érkezett a hír, hogy amerikai tudósok egy több mint harminc éve elpusztult feketelábú görény génjeit másolták le. A klónozással létrehozott utód az Elizabeth Ann nevet kapta. Bár az új biológiai csodát egy háziasított görényanya szülte meg, az ifjú igazi vadállat lett.
   Még belegondolni is nehéz a távlatokba. Ha azt vesszük, hogy egy két évvel ezelőtti adat szerint ma 60 százalékkal kevesebb gerinces élőlény van a Földön, mint volt 1970-ben, hogy a trópusokon fájdalmasan nagy, 89 százalékos a veszteség és hogy 1970 és 2015 között a vizes élőhelyek 35 százaléka tűnt el, míg a teljes modern kort vizsgálva ez a szám 87%, akkor legjobb, ha azonnal megrémülünk.

Korcsolyázók. Polya Tibor alkotása (20. század első negyede).

Egy minapi hír szerint szorgos munkával sikerült Bulgáriával és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országává lennünk. Mindezt a nagy tekintélyű Transparency International korrupcióérzékelési indexe mutatta ki. Gyorsan szólok, hogy nem érdemes a szervezet miatt a soros hazai hivatalos kommunikáció szabályai szerint egy kilencvenéves magyar származású amerikai úr nevét emlegetve lenézően nyilatkozni, ennek az évenkénti felmérésnek ugyanis ehhez túl nagy a súlya.
   A romlást, rontást jelentő latin corruptio szó olyan törvénybe, közerkölcsbe ütköző cselekedetet takar, amelynek során valaki pénzért, más haszonért jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Ha így nézzük, igen sokan mondhatjuk el magunkról, hogy korruptak vagyunk, mert jobb ellátás reményében hálapénzt adunk az orvosnak, rendes munkát elvárva csúszópénzt az ilyen-olyan szakipari vállalkozónak és adóelkerülés okán „okosban” igyekszünk javíttatni, építtetni. Tény, hogy rengetegen adunk, vagy fogadunk el kisebb-nagyobb kenőpénzeket. (Nagyívű kalapemelés annak, aki nem teszi, életében sohasem tette ezt). Nem helyes elnézően legyinteni a mindennapi apró korrupcióinkra, mert a néhány száz- vagy ezerforintos csúszópénzektől csak lehetőség kérdése eljutni odáig, hogy egy egyszerű falusi iparosemberből valaki az ország leggazdagabb embere legyen.