Nem támogatja Magyarország az egységes minimálbér bevezetését az EU-ban, Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, Magyarország akadályozta meg az EU egységes fellépését az orosz erőszakkal szemben, Magyarország megvétózta az EU-költségvetést, megvétózta Magyarország, hogy az Európai Unió elítélje Kína hongkongi lépéseit, Magyarország megvétózta a közös uniós nyilatkozatot az izraeli–palesztin konfliktus ügyében, Pfizer-vakcina: egyedül Magyarország nem kér a közös uniós rendelésből…
   Ez csak néhány újságcím az elmúlt hetek, hónapok híreiből, amelyekből az tűnik ki, hogy hogy hazánk egyszemélyi vezetője igencsak különutas nemzetközi politikát folytat. E politikát nagyjából úgy jellemezhetjük, hogy az eltér a szövetségi rendszerünkétől, a barátainkétól és gesztusokat tesz az ellenoldalnak. Ez akár a függetlenség kinyilvánítását is jelenthetné, már ha ezt egy parányi, a külvilágtól pénzügyileg, kereskedelmileg, a védelem, vagy alapanyagok terén és ezer más módon is függő állam megteheti.
   Joggal kéredzheti az ezzel egyet nem értő választópolgár, hogy vajon ki adott felhatalmazást az állampárt kormányának például az unióval történő folyamatos szembenállásra, hiszen mindenféle közvélemény-kutatási adatok szerint is a magyar lakosság majd' kétharmada uniópárti és az akkoriban élt többség még nem felejtette el a szovjet-magyar „barátság” időszakát.

Álom. Bednay Éva alkotása (20. század utolsó harmada).

A koronavírus-járvány első hulláma idehaza, ahogy sokfelé a nagyvilágban is társadalmi összefogást, mások iránti figyelmet, segítőkészséget hozott magával. A „maradj otthon!” időszakában sokan segítettek a rászorulókon, bevásároltak az idősek helyett, a karanténba szorult családoknak, ételt vittek az orvosoknak, ápolóknak, a kórházak dolgozóinak, támogatták az állásukat vesztetteket és úgy nagy általánosságban a többség legalábbis nem volt ellenséges másokkal. Egyfajta pátosz hatotta át bezártságunk napjait.
   Aztán jött a tavalyi nyár és visszatérni látszott minden a korábbi nyomulós, a másokat a sorban megelőző, letaposó, leszóló mindennapjainkhoz. Termesztésen nem mindenki tett így, de a törtetés mellett a megkülönböztetés számtalan formája újra táptalajra lelt. A világjárvány idei harmadik hullámánál már jóval edzettebben fogadták az emberek a korlátozó intézkedéseket és világszerte előjöttek újra a rossz gondolatok, erősödött az egyes kisebbségek, más vallásúak, vagy országbeliek lenézése, gyűlölete.
   A katolikus egyház 1914 óta tartja meg a vándorlók és menekültek napját, amely az idén szeptember 26-ára esik, de ebben az évben őszentsége üzenetét a Vatikán előre közölte. Ferenc pápa szükségét érezte, hogy megszólaljon az emberek közötti különbözőségekről, a kultúrák találkozásától színes társadalomról és a sokszínű jövőről.

Tanulmány. Baditz Ottó alkotása (19. század utolsó harmada).

Az üzenetküldésnek komoly hagyománya van az emberiség történetében. Már az ókortól kezdődően kengyelfutókkal, lovas futárokkal, galambokkal, később postakocsival, ahol lehetett fény, vagy füstjelekkel, kürtszóval, dobolással, zászlókkal, szemaforrendszerrel és még ki tudja hányféle találékony módon továbbították az üzeneteket az emberek. Az elektronikus úton történő információ továbbítását a Morse által 1837-ben először üzembe helyezett távírójától származtatják.
   Volt időszak, amikor mifelénk a polgár már a táviratkihordó látványától is frászt kapott, mert sürgönyt az egyszerű ember csak baj, haláleset esetén kapott. Később már nem volt olyan nagy ügy, ha távirat érkezett, többnyire azért, mert a lakossági táviratok jelentős része átlényegült dísztávirattá. Most már ennek is vége.

„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A hazai helyzet ismeretében álszentnek tűnő mondat a magyar alkotmányt leváltó, 2011. április 25-én életbe lépett alaptörvényben szerepel.
   Az Egyesült Nemzetek Szervezete a Windhoek Nyilatkozat május 3-i elfogadásának napját jelölte ki a sajtószabadság világnapjának. E nyilatkozat harminc éve mondta ki az afrikai népeknek a szabad, független és sokszínű sajtóhoz való jogát.
   Az, hogy vajon létezik-e valahol is a nagyvilágban teljesen szabad sajtó, valószínűleg erősen vitatható. Az elmúlt közel fél évtizedben láthattuk például a sajtószabadság hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban azt, ahogy az előző elnök befolyásolni igyekezett a tevékenységét bíráló, őt ellenőrizni akaró média működését, hamis hírnek minősítve mindent, ami neki nem tetszett, rombolva ezzel az újságírók legfőbb értékét, a hitelességet.

Kisvárosi csokoládébolt. Knopp Imre alkotása (19. század vége).

Ember legyen a talpán, aki manapság egy hírről első látásra, komolyabb utána olvasás, kutakodás nélkül meg tudja állapítani, hogy az igaz-e, vagy álhír. Ez utóbbinak ugyanis mind nagyobb a valószínűsége.
   A lelkes és mindenre nyitott online olvasó a minap azzal az álhírnek is beillő hírrel találta szembe magát, hogy egy szolnoki palacsintázó aranylemezkékkel burkolt finomságot kínált vevőinek. A nemesfémdíszítés alkalmazása egy eledelnél korántsem egy-egy kortárs ételkészítő elszabadult fantáziájának terméke, sokkal inkább a hatalom és a gazdagság évezredes megnyilvánulása. Így volt ez például az ősi kínai, japán és egyiptomi jómódúak világában, de fogyasztották az aranyat az ókori Rómában és jóval később a reneszánsz fényűző palotáiban is. Én ugyan még egy falásnyi aranyat sem ettem, de szakértőktől tudom, hogy az ízéért nem is érdemes, ugyanis az nincs, viszont szépen csillog és elkápráztatja a fogyasztóját.

Nem könnyű az élet, ez nem is vitás. Itt van ez a gaz Covid-járvány, a gazdasági nehézségek sora, a home office-ban munkálkodás és az ezzel összefüggő családi összezártság. Nem csoda, ha az egy fedél alatt élő párok egymás idegeire másznak és bizonyára az elmúlt hónapok alatt szép számmal akadtak mindkét nem képviselői között, akik többször feltették maguknak a kérdést, vajon miért is mentek férjhez, vagy nősültek meg. A minap hallgattam a rádióban egy ifjú írót, aki új novelláskötetéhez kedvcsinálóként mesélt néhány, az írásaiban szereplő érdekes emberről, többek között arról az ismerőséről, aki feleség helyett két guminővel él együtt. Vagyis mindenre van megoldás.
   Először is rögzítsük a tényeket: guminőt bizonyos szexuális tevékenység rendszeres elvégzésére választ egy valamire való nagy természetű úriember. Erősen elgondolkodtat a párválasztás kérdése, mert ugyebár jelen esetben talán nem beszélhetünk a meglátni és megszeretni egy pillanat műve-féle szerelemről. Miután e téren járatlan vagyok, csak elképzelni tudom, hogy mindez hogyan alakulhat a derék úriember és szerelme tárgya között. Nem is igen mennék bele, hiszen az ember a ruha és cipővásárlási tapasztalatával tudja, a méret a lényeg és persze a külcsín meg a megbízhatóság. Ez utóbbinál nem érdemes a műnő esetleges csalfaságára gondolni, elég, ha az anyaga tartósságát tartja szem előtt a szerelemre éhes férfi.

Fürdőzők. Czencz János alkotása (1930).

„Én aztán biztosan nem oltatom be magam, mert a folyadékként belém nyomott anyag bennem összeáll és mikrocsip lesz, amelyen keresztül majd irányítanak engem”. Az egyik rádióműsorban idézett szövegben az illető még meg is nevezte az őt állítólag irányítani akaró világhírű és dúsgazdag amerikai informatikai szakembert.
   A vakcina-szkeptikusok még mindig erősen tartják magukat világszerte, összeesküvés-elméleteiknek se szeri se száma, ezek gyártásában találékonyságuk kimeríthetetlen. A napokban kapott fel a világsajtó két pompás esetet. Az egyik szerint az ausztrál egészségügyi minisztérium erre létrehozott információs portálján egy vélhetően tanult és derék polgár feltette a sokakat izgató kérdést: igaz-e, hogy a Covid-19 vakcinákkal csatlakozni lehet az internetre?

A hírek szerint az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádol egy texasi férfit, hogy megpróbálta felrobbantani az Amazon virginiai adatközpontját, amelyről úgy tudta, hogy az internet 70 százalékának működtetéséért felelős.
   Világot uralni, vagy elpusztítani akaró őrültekkel a filmekben gyakran találkozhatunk, például kalandjai során James Bond is megakadályoz időnként egy-egy mindenre képes dúsgazdag agyamentet rút tettében, de sajnos nem csak a mesékben akadtak már eddig is világuralmi vágyaktól hajtott megszállottak, elég, ha csak a több mint 73 millió ember halálával és felfoghatatlan mértékű pusztítással járó második világégést kirobbantó gonosz fantasztára gondolunk. És mindig előbújik valamilyen sötét lyukból egy elvetemült emberszerű lény, amely tömegek leigázására, vagy elpusztítására tör.
   Azt nem tudom, hogy vajon ilyen gondolatai lehettek-e a 28 éves texasinak, akit miután egy titkos ügynöktől robbanóanyagnak feltüntetett, de valójában ártalmatlan tárgyakat vásárolt, letartóztatott az FBI.

Jó pár éve már, hogy a kormány meghirdette nemzeti drogellenes stratégiáját, amelyben bizonyára vannak vitatható részek, ugyanakkor nagyrészt egyet lehet érteni az abban foglaltakkal. Kár, hogy alkotói a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. Mi sem áll távolabb tőlem, minthogy támogassam a tudatmódosító szerek használatát, most mégis a kannabisz hasznossága mellett emelek szót.
   Mielőtt az elszánt drogellenes harcosok felhördülnének, gyorsan tegyük tisztába a dolgot. Sok kutató és orvos szerint a kannabidiol (CBD) és a tetrahidro-kannabinol (THC) nagy hatékonysággal használható bizonyos tünetek vagy betegségek kezelésében, bár vannak kétkedők is e téren. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy feltérképezzék a kannabisz gyógyászati felhasználási területeit.
   Orvosi kannabiszt a gyógyászat számtalan területén használnak már ma is, például az alvási rendellenességek, vagy az idehaza is sok ezer ember életét megkeserítő Chron-betegség kezelésében. Komoly bizonyítékok támasztják alá, hogy a CBD ezeken kívül csökkentheti két epilepsziatípus súlyosságát, mérsékli az émelygést, csillapítja a fájdalmat, elviselhetővé teszi az ízületi gyulladást és alkalmazható a Parkinson-kór, a skizofrénia vagy a szklerózis multiplex kezelésében. És ez közel sem teljes felsorolása az alkalmazhatóságának.