Oldalletöltések száma: 10872214
2021. december 3. péntek 01:17,
Ferenc napja van.

A nagy leállás

- Nálad sem működik?
   Idehaza is valószínűleg tízezrek hívták ismerőseiket, barátaikat, családtagjaikat a kérdéssel, vajon csak náluk nem működik a legnagyobb közösségi portál, vagy másnak is van baja vele? Mint kiderült, október első hétfőjén megtörtént az elképzelhetetlen, hat órára leállt a Facebook a hozzá köthető Instagrammal, Messengerrel és WhatsAppal együtt.
    Most tapasztaltuk meg igazán, hogy az elmúlt években mennyire része lett életünknek a működését 2004. február 4-én megkezdő Facebook. A világhálón fellelhető adatok szerint már elérte a 3,5 milliárdot a havonta legalább egyszer a csoport felületeinek valamelyikére fellépő felhasználók száma, vagyis, ha így nézzük a világ népességének közel fele részese a nagy globális tereferének.
   A mostani leállás a tulajdonosoknak dollármilliárdokba került, a hárommilliárdál is jóval több használónak a megszokott foglalatosságuk csapágyába szorult követ jelentette. Az ilyen rettenetes tud szúrni, ha mondjuk a cipőbe hullik, de az könnyen orvosolható. Mint utólag megtudhattuk a digitális világban a baj kijavítása fájdalmasan hosszú órákba, a hatórás csend teméntelen pénzbe került.
   Érdemes elgondolkodni digitális világunk törékenységén. Ma a fejlett országok számtalan tevékenységüket az online térbe helyezik át és ez nagyon jó. Mindaddig, amíg működik.

FOLYTATÁS

Róka a lábtörlőn

Az asszony jó ideje álmatlansággal küzdött. Ezúttal is ideges volt, forgott az agya, ahogy ő is az ágyban, egymást lökdösték félre fejében a gondolatok a nap közben történtektől, a vélt, vagy valós sérelmekig.
   Hogy ne zavarja párját, halkan felült, papucsába bújt, magára kerítette pongyoláját és jól ismerve a helyét, a sötétben megkereste cigarettáját, öngyújtóját. Tudta, hogyne tudta volna, hogy a dohányzás, a sok cigaretta aligha tesz jót az egészségének, talán, ha leszokna, jobban is aludna, de a megszokás, a szenvedély nagy úr. Kilopakodott a földszinti lakás előszobájába, kinyitotta a kukucskáló ablakot, nehogy a füst beszálljon, köhögésre ingerelje párját, mert ha felébred, ideges lesz és megint csak rákezd a szokásos mondókájára: szokj már le a bagóról!
   A kora őszi éjjel meleg, kissé párás illatai, csendje csábította, ne a kis ablakon fújja ki a füstöt, menjen ki a lakás előtti parányi kertbe, üljön le a rozoga kerti székre, talán még el is álmosodik a nyugalmas éjszakában. Csendesen kinyitotta az ajtót, vigyázva, nehogy nyikorduljon, aztán nagy hirtelen visszahőkölt.

FOLYTATÁS

A stílus…

… maga az ember. A közismert szállóige az 1707-ben született francia gróftól, természettudóstól, Comte de Buffontól származik, és ha valamire mondhatjuk, hogy örök érvényű, hát ez a mondat biztosan az.
   Napjainkban a stílustalanság, vagy még inkább az agresszív stílus idejét éljük. Ha egy, a fiatalok korosztályait megcélzó tévésorozatot nézzük valamelyik kereskedelmi csatornán, hamar szembesülünk a „vágod?”, „közöd!?” és hasonló kifejezésekkel, amelyek a másik lekezelését, lenézést, semmibevevését is jelentik egy-egy rövid vakkantással jelezve.
   A minap figyeltem fel egy kézzel írt táblára, amelyen rövid felhívás szerepelt: „BAROM ARCU, NE IDE ÁLLJ”. Most tekintsünk el a nyilvánvaló helyesírási hibáktól, a felszólítás mögül hiányzó írásjeltől, csak a szövegre fókuszáljunk, ami lényegre törő, és vélhetően korábbi rossz tapasztalatok alapján íródott. De mégis, akármennyire is megértjük a szerző dühét a ki- és berakodását rendre akadályozó, az odaparkolt autók okozta nehézségek, plusz munka miatt, valahogy erős hiányérzetünk támadhat. Mert ugyan ki az a derék, jóravaló ember, aki a megszólítást magára veszi? Ki az az önkritikus ember, aki önmagát baromarcúnak véli?

FOLYTATÁS

Házkutatás

A minap szóba került a húsz évvel ezelőtti műtétem, és annak nyomán felmerült egy kérdés. Nem tudtam megválaszolni, de semmi baj, gondoltam, megkeresem a zárójelentést és megnézem a kérdéses adatot. Így kezdődött az a kaland, amelynek nyomán sikerült felforgatnom az egész lakást.
   Gondolom sokan vagyunk úgy, hogy éveken, évtizedeken át rendszeretetünktől függően kategorizálva, vagy csak úgy ömlesztve gyűjtjük a számlákat, családunkat, személyünket érintő dokumentumokat, ügyiratokat, határozatokat, amelyek aztán egyre inkább átláthatatlanná váló irattömeget képeznek. A családok zöme többnyire helyhiánnyal küzd, mert kell a terület a ruháknak, cipőknek, használatban lévő, vagy a majd csak valamire jó lesz tárgyaknak, játékoknak, szerszámoknak, elektronikus kütyüknek, edényeknek, konzerveknek, főzési alapanyagoknak és még ki tudja hányféle területfoglaló valamiknek. Így aztán az évtizedek óta elő nem vett dokumentumok átsodródnak a lakás olyan helyeire, amelyeket más tárgyak az esetlegesen nehéz megközelíthetőség miatt még nem foglaltak el.
   Nincs is ezzel semmi baj, csak hát az ember feje nem káptalan, nem jegyezheti meg mindennek a helyét, legfeljebb csak sejti, hogy hova is tehette, azt, amit keres. Mondjuk az íróasztal fiókjaiba, ágyneműtartókba, szekrények aljába, pincébe, padlásra, vagyis bőven adódhat lehetőség a keresgélésre.

FOLYTATÁS