Oldalletöltések száma: 10637423
2020. február 26. szerda 04:02,
Edina napja van.

Vizsgálták, hogy milyenek a halálközeli élmények

halalkozeli elmeny news stanford eduA halál utáni lét vagy nemlét sokakat foglalkoztat. Nehéz ugyanis felfogni, hogy van egy ideig-óráig tartó földi pályafutásunk, de utána már sem közünk sem lehet szeretett világunkhoz. Éppen ezért fogadják nagy érdeklődéssel az emberek azok beszámolóit arról, hogy mit tapasztaltak, akik átmenetileg meghaltak, de újraélesztették őket.

   Kanadai és belga idegélettani szakemberek mesterséges intelligencia segítségével analizálták 158 olyan személy beszámolóját, akik halálközeli élményt éltek át, az eredményeket a PLOS One folyóiratban közölték – írta a National Geographic.

   A halálközeli élmények nemcsak a misztikumban eleve hívő emberek fantáziáját mozgatják meg, hanem a pszichológiával, neurológiával, élettannal foglalkozó kutatókét is. Számos egyeztetett kérdőívet töltetnek ki világszerte az ilyen élményeket átélőkkel, azonban nagyon sok esetben a feltett kérdések nem teszik lehetővé, hogy az illető valóban a saját érzelmeit, az általa átélteket a saját szavaival írja le.
   A kutatócsoport most olyan megközelítést használt, amelyben nem adták az alanyok szájába a szavakat, hanem maguknak kellett megfogalmazni, amit átéltek. Az így készült leírások ugyan nem standardizált (egyeztetett) szövegek lettek, vagyis hagyományos elemzési módszerekkel nem lehet belőlük információt kinyerni, viszont mentesek voltak az elfogult megfogalmazásoktól. A szabad, személyes megfogalmazásban született leírásokat a szövegbányászat nevű módszerrel elemezték, ebben mesterséges intelligencia segített, ami nem pusztán egyes szavakra keres rá, hanem azok szövegben fennálló összefüggéseit is értelmezni tudja.
   A 158, az élményt rendkívül sokféle körülmény között, balesettől kezdve műtéti komplikációig átélő alany egyes szám első személyben készült élményleírásait analizálta a mesterséges intelligencia anélkül, hogy bármiféle részrehajlást vagy előítéletet alkalmazott volna, szemben az emberi elemzésekkel. Nemcsak az egyes szavak, mint a félelem, a fény vagy a halál előfordulását mérte, hanem azt is, hogy ezek a szövegen belül milyen összefüggésben szerepeltek. Az adatok alapján vizuálisan megjelenítették az eredményeket a kutatók, ezzel pedig a rejtett összefüggéseket is feltárták, például azt, hogy mely szavak mely másik szavakkal csoportosulva fordulnak elő.
   A teljesség igénye nélkül a leggyakrabban elhangzott szavak, amelyeket az élménybeszámolókban használtak, gyakoriság szerint csökkenő sorrendben: fény, jól, látok, test, éreztem, semmi, idő, benyomás, fehér, alagút, élet, szeretet, személyek, félelem, üresség, világ, halál, fekete, űr. Ebből is látható, hogy gyakoribbak a pozitív jelentésű kifejezések, mint a negatív tartalmúak.
   Az eredmények alapján legnagyobb részben pozitív élményről számoltak be az alanyok, bár ez eddig sem volt nagy titok, hiszen sok esetben egy halálközeli élmény gyökeres fordulatot hoz az átélők életfelfogásában. Ez a pozitív élmény a szövegbányászat során is kiviláglott, és nagy egyezést mutatott más vizsgálatok eredményeivel is. Mivel egy nagyon szubjektív élményről volt szó, az elfogulatlan elemzés pontosabb képet alkotott. Olyan rejtett összefüggések tárultak fel, amelyeket a hagyományos elemzési módszerekkel nem derülnek ki. Gyakorlatilag a szövegbányászat módszerével bármiféle, összetett emberi élmény elbeszélése alapján lehet a korábbinál pontosabb, elfogulatlan eredményekre jutni.