Oldalletöltések száma: 10794018
2021. március 8. hétfő 13:17,
Zoltán napja van.

Konteó

Mi megmondtuk – üdvözölhetik a konteók vagyis a Conspiracy theoryes, összeesküvés-elméletek hívői azt a tudományos megállapítást, hogy az 5G mobiltechnológia eszközei miatt az egész világunk végveszélyben van. Ők eddig is váltig állították, hogy az 5G az ördögtől való és célja az emberek agyának átprogramozása, vagy az emberek megbetegítése, lám már itt is van a koronavírus-járvány.
   A minap látott napvilágot a hír, miszerint harminc év alatt a rovarok háromnegyede tűnt el a dél-nyugat-németországi Krefel melletti természetvédelmi területről. A riasztó eredményt egy nemzetközi kutatócsoport rögzítette, amelynek vezetője szerint nem csak néhány ritka faj tűnt el, de a legelterjedtebb fajták egyedszáma is erőteljesen csökkent.
   Több németországi és a luxemburgi természetvédelmi szervezet közösen 190 tudományos kutatást elemzett szerte a világból. A vizsgálat szerint a rovarölő szerek használata és a rovarok élőhelyeinek eltűnése mellett a környezet elektromágneses sugárzással történő egyre nagyobb mértékű terhelése is valószínűleg negatív hatással van a rovarvilágra. Az ilyen hírek jelenthetik a táptalajt azoknak, akik óvnák a világot az 5G technológiától. Pedig ez csak egy az élővilágot az utóbbi két évszázadban veszélyeztető technológiák sorában.

Bővebben ...

Arctakaró

„Nem szeretném, ha a gyerekem ilyen világban nőne fel.”
   Éppen csak felszaladt a bolt redőnye, elsőként léphettem be az üzletbe, hogy beszerezzem azt, amiért odamentem. A fiatal, csinos és vélhetően szép arcú hölgy – ez utóbbit csak sejtettem a fél arcát fedő fekete maszk miatt – kedvesen kiszolgált, majd miután fizettem és pakoltam el a tárgyakat, megkérdeztem, hogyan bírja egész nap a munkát a koronavírus-fertőzés ellen védő, kötelező arcmaszkban. Nehezen – érkezett a válasz és ekkor tette hozzá a fent idézett mondatot.
   Nem folytatom, bizonyára hasonlóan vélekedünk mindannyian, hiszen nem normális az az állapot, amelyben a világ majd’ valamennyi lakosának száját, orrát eltakaró lepellel kell járműveken közlekednie, üzletekben vásárolnia, értekezleten ülnie, iskolában tanulnia, moziban, színházban szórakoznia. Nem is véletlen, hogy mind több a vírustagadó, a maszkviselés és más korlátozó szabályok ellen tiltakozó ember.
 

Bővebben ...

Ki a magyar

Magyarországon időről időre fellángol a vita arról, hogy ki a magyar, pontosabban ki az igazi magyar. Elintézhetjük ezt röviden azzal, hogy magyar az, aki annak vallja magát. Ehhez egyáltalán nem kell Magyarországon élnie az illetőnek.
   Az elmúlt három évtizedben is sokszor volt téma a magyarság kérdése, ilyen volt a „mi” (mélymagyarok) és „ők” (nem igazi magyarok) időszaka, meg az, hogy aki nem keresztény, az nem is lehet magyar, meg aki nem nemzeti gondolkodású, értsünk ezen akármit is, az sem magyar. Sőt azok sem magyarok, akiket egyik-másik felejthető politikus időről időre kitagad – egyelőre szerencsére csak szóban – a magyarságból.

Bővebben ...

Közöny

„Miért hallgatnak a magyarok, miért nincs egyetlen szavuk se arra, ami történik?”
   Az idézett kérdést a társai nevében szóló rendező hallgató tette fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek a hatalom általi teljes megszállása előtt pár órával megtartott diáktüntetésen. A kérdésre akkor és ott a résztvevők nem kaptak választ és valószínűleg a végsőkig megosztott magyar társadalom tagjai továbbra sem fognak jelentős számban szót emelni a szabadságjogokat korlátozó kormányzati döntésekkel szemben. Egyrészt nem teszik, mert bár igencsak csípi szemüket sok más mellett a kijelölt és oligarcháknak nevezetteknek a köz adópénzéből történő elképesztő gazdagodása, vagy az olyan nyilvánvaló korrupció is, mint az egyik miniszternek a köznyelv által yacht office-nak elnevezett nyaralása, a számolatlan korrupciónak látszó eset, az értelmetlen pénzherdálás, a lerohadt egészségügy és még ezernyi nyugtalanító történés, a vezető hatalommal szimpatizálás, vagy az ellenzék utálata mindezt nem engedi meg nekik. De hallgatnak azok is, akik zsigerből gyűlölik a fennálló hatalmat, mert félnek, kényelmesek, meg a dolgok amúgy sem velük történnek.
   A hallgatásnak ugyanakkor ellentmond a pár héttel ezelőtti, 54 ország 124 ezer polgárának megkérdezésével készült Democracy Perception Index (demokráciaérzet-mutató) felmérésének eredménye, amely szerint mindössze a magyar lakosság 36 százaléka látja úgy, hogy Magyarország még mindig demokrácia, míg a majd’ kétharmad szerint nem az. A vizsgálat eredményeiből az is kiderült, hogy a magyarok 62 százaléka érzi úgy, hogy a kormány csak egy szűk réteget szolgál és a válaszadók 39 százaléka tart a választások elcsalásától.
   Az ember azt várná, hogy egy mindinkább illiberális irányba vezetett államban az igazságtalanság kiváltja a többség ellenérzését, de annak ellenére, hogy hazánkban az emberek 57 százalékának nem tetszik, hogy nem demokratikus az ország, közel sem jön meg a hangjuk. A pontosítás végett tegyük ide a Wikipédia illiberális demokrácia szócikkéből az eredeti értelmezést: „… egy olyan kormányzati rendszer, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai miatt a nép hatalma korlátozott”.
   Az említett felmérés eredményei miatt Magyarország a részben szabad országok között kapott helyet, ott pedig a rangsorban közvetlenül előttünk álló Indonézia vagy Nigéria lakosságának demokráciaérzete is jóval magasabb. Az adatok szerint Lengyelországot is csak a lengyel válaszadók 41 százaléka tartja demokráciának. S bár tudjuk, hogy lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, nem biztos, hogy vezetőiknek a demokrácia visszaszorításában kellene egymást vállvetve erősíteniük.
   S, hogy miért hallgatnak a magyarok? Talán mert a félelem és különösen a közöny igen nagy úr.

Csoda a szakrendelőben

A történet budapesti, de megeshetett volna bármelyik magyarországi településen, ahol időpontot kell kérniük az orvosi vizsgálatra váró betegnek.
   Történt, hogy egy fiatalembernek endokrinológus, vagyis a belső elválasztású mirigyek, hormonok okozta betegségekkel foglalkozó doktor segítségére volt szüksége, ezért időpontot akart kérni a lakóhelye szerinti szakrendelőbe.
   Első lépésben rákeresett a szakorvosi rendelőintézet honlapjára, ahol számtalan információval gazdagodott, például megtudta, hogy személyesen, telefonon és e-mailben is kérhet előjegyzést. Boldog volt, mégiscsak működik ez az ország, gondolta magában és miután reggeltől estig dolgozott, hát nekiállt munka mellett telefonálni, hogy minél előbb megkapja a vizsgálat időpontját. Szinte azonnal fogadta hívását az előjegyzésekkel foglalkozó hölgy, aki aztán igen gyorsan elrontotta a fiatalember hangulatát azzal, hogy e szakrendelésre csak és kizárólag a doktor adhat időpontot.
   Gyorsan tárcsázta hát a kapott számot és várt. Nem keveset. Két héten át minden rendeléskor órákig csengette ő vagy valamelyik segítőkész rokona a rendelő telefonját, eleinte reménykedve, később csalódottan, végül tehetetlenségétől lesújtva. Ekkor jutott eszébe, hogy hát milyen buta is ő, hiszen ez a 21. század, van internet és e-mail és ennek használatát fel is kínálja a szakrendelő a hivatalos oldalán. Nosza gyorsan billentyűzetet ragadott és megírta időpontkérő levelét.
   Nem is csalódott, még aznap megérkezett a válasz. De nem az időponttal. Megírták, hogy az adott szakrendelésre e-mailben sem, kizárólag csak azon a telefonszámon lehet előjegyeztetni a vizsgálatot, amelyet sohasem vesznek fel. Ekkor omlott össze a fiatalember és csalódott mélységesen az eddig működőképesnek hitt egészségügyi rendszerben.
   A történet itt véget is érhetett volna, de a fiatalember egyik családtagja zokon vette mindezt és megkereste a szakrendelő vezetőinek elérhetőségét, majd egyiküknek egy udvarias levélben leírta rokona küzdelmét és kérte az illető vezető segítségét. S láss világ csodát, még 24 óra sem telt el, máris felhívták az illetőt, kikérdezték panaszáról és egy órával később már meg is kapta rokona számára a vizsgálat dátumát. Azon az apróságon e sikertörténet közben ne akadjunk már fenn, hogy az időpont 70 (hetven!) nappal későbbre szólt.
    Tudjuk, koronavírus-járvány van, fogynak a Magyarországon dolgozni akaró orvosok, asszisztensek, meg tudunk minden mást is, hiszen valamennyien itt élünk és tudjuk azt is, ha nincs hathatós protekciónk, akkor bizony nem marad más számunkra, mint életben maradni addig, amíg valahogy időponthoz jutunk, hogy a doktor gyógyírt adjon bajunkra. Közben jusson eszünkbe hazánk egyszemélyi vezetőjének minapi mondata: „a magyar egészségügyi rendszer Európa egyik legjobbja”.
   A vizsgálatig jut időnk erről gondolkodni.

Éveinkbe kerülő finomságok

Egy pár évvel ezelőtti OECD-kutatás a lakosság számát és a túlsúlyosak arányát vizsgálta és eszerint Európában első, egyúttal a világ negyedik legkövérebb nemzete voltunk. Az idén napvilágot látott és a majd’ összes országot érintő kutatás szerint jobb a helyzetünk, mert csak a 42-ik legkövérebb nép vagyunk.
   Egy mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ez persze nem feltétlenül igaz, hiszen az étkezésünket sok tényező befolyásolja, kezdve életünk helyszínétől, a pénzügyi lehetőségeinken, hagyományainkon, finnyásságunkon, egészségi állapotunkon át egészen az étvágyunkig. A hagyományok nagyon fontosak a táplálkozásunkban, mert bár lehet egészségtelen az a koszt, amelyen elődeink is éltek, mégis valamennyien azokat az ízeket keressük, amelyeket édesanyánk varázsolt a főztjeibe.
   Egy nemrégiben publikált kutatás során a University College London epidemiológusai Stefler Dénes vezetésével, magyar, orosz, lengyel, cseh és bolgár kutatókkal azt vizsgálták, hogy a hagyományos konyhának milyen szerepe van az emberek egészségi állapotában. Magyarország nincs a vizsgált országok között, mert a kutatóprogram kezdetekor hazánkban nem volt csatlakozó kutató, de Stefler Dénes szerint joggal feltételezhető, hogy az eredmények Magyarországra is vonatkoztathatók.
   A kutatók a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek falusi táplálkozását vették alapul, mert akkoriban a vidéki lakosság életére még főként az önellátás volt jellemző, azokat az ételeket fogyasztották, amelyeket megtermeltek a ház körül. A tudósok azt feltételezték, hogy akkoriban nagyjából ugyanúgy táplálkoztak az emberek, mint az azt megelőző évszázadokban.
   A kutatás részleteibe nem megyek bele, nem értek hozzá, akit érdekel, bizonyára megtalálja a neten. De az kiderült, hogy bár jelentősen megváltozott a világunk és mind többen étkeznek gyorséttermekben, a táplálkozásunkra továbbra is jellemző mindaz, ami elődeink étkezését is jellemezte. A kutatók a 2000-es évek elején sok kelet-európai lakos étkezési szokásait vizsgálták, majd megfigyelték, hogy mikor és miben haltak meg. Összehasonlították a hagyományos étrendet jobban és kevésbé követő csoportokban előforduló szív- és rákbetegségek gyakoriságát és a halálozásokat.
   Nem örömteli a végkövetkeztetésük, ugyanis kiderült, hogy azok, akikre a hagyományos táplálkozás jellemző, gyakrabban halnak meg szív- és érrendszeri betegségekben, de van olyan kelet-európai ország, ahol a daganatos betegségek miatti halálozás kockázata is gyakoribb a tradicionális táplálkozású emberek között és kiderült az is, hogy a disznózsírral való sütés, főzés jelentősen növeli a szív- és érrendszer, valamint a daganatos betegségek miatti halálozás kockázatát.
   Rossz belegondolni, de a rántott hús, sertéspörkölt, csülkös bableves, tepertőkrém és társaik bár igen finomak, jelentősen megrövidíthetik az életünket.

Öreg sofőr

Pár hónapja, a koronavírus-járvány miatt elrendelt kormányzati intézkedések nyomán indokolatlan módon öregellenes hangulat alakult ki a magyar társadalom fiatalabb tagjai sorában, amely egy idő után alábbhagyott, de időnként valamilyen oknál fogva rendre fellángol. Napjainkban éppen egy komoly vita zajlik a netes felületeken az idősek autóvezetési jogosultságáról.
   Minap egy közismert középkorú rádiós műsorvezető a műsorában indulatosan kijelentette: egy bizonyos kor felett elvenné az emberektől a jogosítványt. Egy másik, korábban sokat foglalkoztatott tévés, rádiós újságíró e súlyos és diszkriminatív kijelentésnek jogosságát a KSH adatival cáfolta. A legutóbbi ilyen fellelhető statisztika adatai szerint ugyanis 2015-ben a 45 év alattiak 8.808, a 45 év felettiek 5.797 balesetet okoztak. A 17-65 éves korosztályokból 13.805-en okoztak balesetet, míg a rádiós által lenézett 65 év felettiek közül 1.715-en.
   Az ifjabb műsorvezető arra hivatkozott, hogy idősebb korban rosszabb a látás, mint fiatalkorban, gyorsabban lankad a figyelem, hosszabb a reakcióidő. Ám arról igencsak elfeledkezett, hogy azok között, akiktől e jogosultságot a maga igazsága szerint elvenné, például számtalan olyan háziorvos is van, aki a körzetének betegeit csak autóval járva tudja ellátni. És vannak közöttük felelős cég és- vállalatvezetők, sőt államfők is, akik vezetői képességeitől, tiszta, gyors, megfontolt és logikus gondolkodásától tízmilliók, vagy nagyhatalmak esetében éppen embermilliárdok élete, léte függhet. Az országvezetők esetében többeknél is lelkesen ünnepelném a vezetői engedélyük megvonását, mert jobb lenne a világ, ha nem vezethetne a hatalomba évtizedek alatt belekövesedett, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodó ember. De gyorsan hozzáteszem: semmiképpen sem a kora miatt.
   Az említett rádiós számtalan helyeslőre talált a közösségi fórumán, de amikor például egy erre szakosodott portál arról szavaztatta közönségét, hogy korlátozzák-e a 75 év felettiek vezetői jogosultságát, a válaszadók csak kevesebb mint 29 százaléka értett ezzel egyet, míg több mint 68 százalékuk elutasította a feltevést. Ennél is jelentősebb mértékben utasították el mindezt az egyik hírportál felmérése során a válaszadók, vagyis bajkeverésnek jó volt a felvetés, miközben szakemberek szerint sem korfüggő a jó vezetés. A Belügyminisztérium statisztikája szerint például 2016-ban a 70 év felettiek okozta balesetek csak mindössze valamivel több mint 7 százalékát tették ki az összes balesetnek.
   Az aktív, például a teniszpályákon órákig játszó, a villámgyors labdákat kiváló reflexszel megütő, levadászó hatvanasokat, hetveneseket elnézve elgondolkodtató, hogy vajon a most 43 éves műsorvezető és a hozzá hasonlóan gondolkodók is képesek lennének erre?

Píszi

Előrebocsátom, hogy ki nem állhatom a származás miatti megkülönböztetés igazságtalanságát, a rasszizmust, egy kirekesztő, megbélyegző tartalmú szöveg mindig kényelmetlen érzéseket kelt bennem és ha tehetem, ezt szóvá is teszem.
   Ellenérzéssel viseltetek a cigányozással szemben is, bár családom tagjait két esetben is vitathatatlanul cigány ember rabolta ki, de hiszem, hogy a cigány származású emberek zöme, ha lehetőségeik azonosak lennének a köznyelv szerinti magyar emberekével, legalább olyan tisztességesen is élne. Gondolom azzal, hogy a cigány szót leírtam, vétettem a PC, (politikai korrektség, ejtsd: píszi) szabályai ellen, ahogy akkor is ez lenne a helyzet, ha a magukat zsidóknak valló magyarokat zsidónak nevezném, az önmagukat valamely nemzetiséghez sorolókat pedig származásuk szerint jellemezném, vagyis lehet, hogy ezekben az esetekben is helytelen megkülönböztetést alkalmaznék. Színes bőrű emberrel eddig viszonylag kevés kapcsolatom volt, de akikkel összesodort az élet, azokra sem négerként, sárgaként, arabként, hanem sporttársként, barátként, vendégként tekintettem.
   A PC egyrészt nagyon helyes, mert nem lehet bőrszín, vallás, nemiség, állampolgárság, testi fogyatékosság és sok más jellemző miatt embereket jók és rosszak közé sorolni, őket lenézni, hátrányos helyzetbe hozni, a munkát, megélhetést tőlük megtagadni. Vagyis bizonyos szintig egyetértek a píszivel, bár jelenleg azt tapasztalom, hogy a politikailag korrekt emberek egy része jó erősen átesett a ló másik oldalára.
   A minap például az Apple is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy eltüntessék az esetleges faji felhangokat hordozó kifejezéseket a technológiai zsargonból. Az Egyesült Államokban George Floyd megölése miatt fellángolt rasszizmus elleni tiltakozások nemcsak az Apple-t, de a Twittert és a Microsoftot is intézkedésekre késztették. Ennek nyomán a szakmai kifejezések közül törölték például a blacklist (feketelista) szót és évek óta sokan szorgalmazzák, hogy a master és a slave (úr és rabszolga) kifejezések se legyenek részei a technológiai szaknyelvnek. Számomra ugyancsak a lovon átesés esete, hogy az egyik hazai kiadó Agatha Christie elképesztően népszerű krimijét, a Tíz kicsi néger (Ten Little Niggers) címen íródott kötetét többet nem adja ki az eredeti címen. Igaz, a könyv 1940-ben az Egyesület Államokban is csak And Then There Were None címen jelenhetett meg.
   Ha valakit valamilyen jelzővel illetünk, az alapvetően meghatározza az iránta megnyilvánuló érzelmünket is, de a másként elnevezés meg látszatcselekedet, amely helyett többet érnének a tettek. Valószínűleg előbbre jutna a világ, ha például jóval több tehetséges, ott élő, arra rátermett, képzett cigány, afrikai, arab, latin, ázsiai származású embert foglalkoztatnának a „fehér” országokban vezető beosztásban.
   Az tényleg píszi lenne.

Borz a zsákban

Élve dugta a zsákba az elütött borzot az állatorvos vadász Óbudán, egy kecskét és öt kutyát zárt zsákokba a budapesti állatkínzó. Két cím egyetlen nap állatokkal kapcsolatos hírei közül.
   Az ember joggal gondolná, megzakkant a világ és benne jó néhány ember, hogy az állatokon tölti ki frusztráltságát, enyhíti stresszét, vezeti le kezelhetetlen dühét, de a hírek mögött nem feltétlenül ezt találjuk.
   Eszembe villan az a két eset, amikor több mit három évtizede rövid idő alatt két kutyát is elütöttem. Az egyik a mindmáig emlékezetes hatalmas hóesés idején történt és azon túl, hogy a kutya a Trabantom elejét összetörte, sorsa ismeretlen maradt előttem, az ütközés után ugyanis elszaladt. A másik egy szilveszter estéjén történt a fővárosban, ahol jó szándékú emberek segítségével vittük állatorvoshoz a szerencsétlenül járt ebet. Az autómat ért kár mindkét esetben tetemes volt, a lelki teher meg még nagyobb. Mindmáig érzem az eseteknél tapasztalt tehetetlenségem savanyú ízét a számban.
   Az állatkínzás természetesen nem említhető együtt a véletlen balesettel. S hogy mi állatkínzás, az is nagyon eltérő lehet a cselekedetek sorában, mert például a falun élők sohasem csináltak nagy ügyet abból, ha túl sok kismacska, nem kívánt mennyiségű kutyakölyök született a portájukon, vagy ha a vasárnapi ebédhez ki kellett tekerni egy csirke, vagy néhány galamb nyakát. Városi állatbarát szemmel ezek a helyzetek sem menthetők, de a nem kívánt szaporulat gyors, fájdalommentes megsemmisítése, vagy az ebédhez való húshoz jutás nem lehet azonos a már valamilyen tudattal rendelkező érző lénynek okozott félelemmel, fájdalommal, a kínzásával.
   Az állatorvos vadász – furcsa hobbi egy gyógyítónak – cselekedetét nehéz minősíteni, bár mint elmondásából kiderült, ő egy túlszaporodott, kártékonynak tartott elütött állatot akart egy nejlonzsákban a rendelőjébe vinni és ott elaltatni. A másik eset nyilvánvalóan egy egyszerű gondolkodású ember át nem gondolt tette volt.
   Az állatkínzás egyáltalán nem az emberi gonoszság modern kori megtestesülése, mert ha régi műveket olvasunk, egész fajokat kipusztító vadászatok színes történeteit, a régebbi korok ember-állat kapcsolatát ismerhetjük meg bennük. Ahogy azt is, hogy állatot kínozni régebben egyáltalán nem volt bűn. Az internet nyújtotta nyilvánosság, a közösségi felületeken napvilágot látó tettek szép számmal gyarapították a feltárt cselekmények számát. Vagyis vélhetően nem lett több a macskát, kutyát kínzó gyerek, ahogy erejét az állatokon szemléltető agyament felnőtt sem, csak a nyilvánosság lett nagyobb. Ettől persze még nem jó a helyzet.
   Ahányszor állatkínzókról hallok óhatatlanul is az jut eszembe, hogy aki képes egy állattal kegyetlenkedni, annak az állatok kínja egy idő után már nem lesz kielégítő.

Rosszakaró marslakók

- Mondja – nézett rám fürkésző tekintettel a középkorú férfi – maga találkozott már koronavírusos beteggel? Sőt, továbbmegyek, az ismeretségi körében van valaki, aki ismer valakit, aki megfertőződött?
   Nem kellett sokáig gondolkodnom, mert nagy szerencsénkre családomban és barátaim között sem volt eddig ilyen beteg. Fertőzött persze lehet, de arról az esetek döntő többségében még a megfertőződött sem tud. Amikor nemmel válaszoltam beszélgetőpartnerem kérdésére, rögtön rávágta:
   - Na látja, én sem és itt vannak a munkatársaim, ők sem ismernek koronavírusos beteget. Szerintem ez az egész egy nagy átverés, és nincs itt szó semmiféle vírusról.
   Tiltakoztam a felvetés ellen, hiszen minden tévénéző ismeri az amerikai tömegsírok képeit, az olaszországi, spanyolországi, nagy-britanniai áldozatok számait, az agyonhajszolt, végsőkig megfáradt egészségügyi szakemberek látványát. S mégis, nagyon nehezen tudtam vitatkozni a nép összeesküvés-elméletekre fogékony fiának felvetésével.
   Hogy lendületet adjak társalgásunknak, felhoztam, én inkább azon szoktam elmélkedni, honnan kerülhet elő nagy hirtelen egy ilyen vírus, amelynek legfeljebb csak a rokonaival találkoztak eddig az emberek. Mit szól ahhoz – kérdeztem –, hogy ezzel a vírussal talán valamelyik laboratóriumban kísérleteztek, ahonnan esetleg egy hibázó munkatárs révén került ki a tömegek közé?
   Ezen aztán el is gondolkodtunk, mígnem az én emberem egyszer csak sokat mondó tekintettel megjegyezte: ez lehetséges és mindketten tudjuk, hogy kiknek állt ez az érdekükben.
   Megvallottam, hogy nekem fogalmam sincs erről, hiszen senkinek sem lehet jó olyan vírust a világra szabadítani, amely őt, a rosszat akarót is megölheti, hiszen a vírusnak még nincs ellenszere. De aztán a férfi arra biztatott, hogy csak gondolkodjak, rá fogok jönni, mindez kiknek lehet jó.
   Rengeteg hírt olvasok, tudom, hogy az amerikai vezetők Kínát vádolják mindezzel, a hatalmas ázsiai ország elöljárói meg éppen az amerikaiakat. Sokak az 5G mobiltechnológiát, mások meg a minden rossz mögött a szerintük világuralomra törő zsidókat gondolják felelősnek és az csak elterelés lehet, hogy Izrael is egyike a koronavírussal erősen fertőzött országnak. Az összeesküvés-elméletek kedvelőinek valószínűleg számtalan más variációja is lehet arra vonatkozóan, hogy ki akarta úgy kicsinálni a világot, hogy akár szeretteit, sőt saját magát is elpusztítja ezzel.
   Nehéz bármit is kezdeni ezzel a gondolkodással, lehet hogy a megfelelő színvonalú oktatás, a nem csak az agymosást célzó kormánypropaganda, a közérthető és rendszeres felvilágosítás segítene ezen az állapoton. Vagy talán még ezek sem.
   Csak megjegyzem, nekem a marslakók régóta nagyon gyanúsak.