Oldalletöltések száma: 10821113
2021. április 15. csütörtök 13:27,
Anasztázia és Tas napja van.

Öregutálat

- Mit mászkál itt, miért nem marad otthon? Maguk öregek miatt van minden baj! – förmedt rá a szupermarket pénztáránál sorára váró jó hetvenes férfira a mögötte álló ötven körüli úriember. A sorban voltak, akik egyetértően bólogattak
   A nyugdíj mellett dolgozó ápolónő az egész napi kórházi munkától fáradtan, késő este, szájmaszkban gyalogosan igyekezett a lakása felé, amikor két fiatalember inzultálta, mondván, nincs rendjén, hogy az öregek szabadon összevissza mászkálnak, még megfertőzik koronavírussal az egészségeseket. És hogy nyomatékot is adjanak szavaiknak, leköpték az asszonyt.
   Kézzel tapintható az öreg-ellenesség, amelyet az ország egyszemélyi vezetőjének kijelentései generáltak. Nyilvánvalóan mondandóját óvó szándék vezérelte, nem is gondoltam másra, amikor a 65 év felettiek otthonmaradásnak szükségességéről beszélt, bár a hangsúlynak és az elmaradt mondatoknak mindig nyomatéka van. Sajnos már ennyi is elég ahhoz, hogy sokakban gyűlölet gerjedjen az idősek iránt. Az emberek nagy része úgy van beállítva, hogy mindig szüksége van olyanokra, akiket a bajokért okolhat.
   Tapasztalható volt az ellenséges hangulat a legnagyobb közösségi portálon a kijárási és az idősek időbeli vásárlási korlátozásának hatályba lépése után, ahol negyvenesek, ötvenesek osztották meg elítélően tapasztalataikat a boltok előtt bebocsátásra váró öregek viselkedése miatt.
   Életemben másodszor élek meg kijárási tilalmat, igaz, ez a mostani egyelőre még csak korlátozás. Először nyolc és félévesen, 1956-ban. Amikor azt feloldották és elmentünk megnézni, hogy élnek-e még a rokonaink, a játszótereken a padok között sírokat, a fákról akasztások emlékét őrző köteleket láttam, képük a lelkembe égett. Bár most is a szabadságunkért kell küzdenünk, ezúttal nem fegyverekre, hanem a tudósok éles elméjére van szükség és az egymás iránti mérhetetlen türelemre.
   A szabad mozgás legkisebb korlátozása is rossz, bár megértem a mostani állapot szükségességét. Azt viszont kevésbé, hogy fiatalabb embertársaim egy hangos részében morzsája sincs az empátiának. Nem tudják elgondolni, hogy egy idős ember nehezen változtat szokásain, ha eddig reggel hétkor, vagy nyolckor ment kenyeret, tejet vásárolni, akkor idő kell, míg megszokja, hogy a veszélyhelyzet miatt egy ideig csak kilenctől tizenkettőig mehet a boltba. Azt sem értik meg, hogy sok koros embernek a napi félóra-óra sétára, emberi szóra legalább akkora szüksége van, mint a már említett kenyérre, vagy gyógyszereire, mert ha ettől elzárják, oly hamar romolhat le az állapota, hogy koronavírus-fertőzés már nem is kell a megbetegedéséhez.
   Végezetül azt is meg kellene érteniük a ma ifjabbjainak, hogy ha mérhetetlen szerencséjük lesz és megérik, akkor megtapasztalják majd, hogy az öregség közel sem könnyű állapot, különösen ha ezen mások még tovább rontanak.