Oldalletöltések száma: 10794009
2021. március 8. hétfő 13:03,
Zoltán napja van.

Ki a magyar

   Most, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hatalom általi bedarálása és a hallgatók, oktatók számára el nem fogadható rendszerű átszervezése, az intézményt a jövőben irányító alapítvány kuratóriumának élére kinevezett, az egyetemet, annak nagy tekintélyű és tudású tanárait rendre bíráló, sőt becsmérlő vezető személye miatt kitört – nevezzük nevén – lázadás okán is feltámadt a ki a nemzeti, ki a keresztény és ki a magyar kérdése. De mielőtt továbbszaladnánk, mondjuk ki nyíltan, bizonyos hangadó körökben a keresztény kifejezés nem vallást jelent, hanem azt: nem zsidó.
   És akkor nézzük is meg a mélymagyarság gyökereit. Csak rövid ideig kell kutakodni az interneten ahhoz, hogy komoly tanulmányokra akadjunk a magyarság összetételéről. Kiderül, hogy Magyarország több ízben is elnéptelenedett, amelyet a királyok, vagy éppen a munkáskéz hiányát pótolni akaró földesurak betelepítésekkel oldották meg. Az egyik ilyen tanulmányból kiderül például, hogy a 18. század folyamán Magyarország újra benépesült, de a magyarság saját országában kisebbségbe szorult. Míg Mátyás idejében hazánk lakosságának legkevesebb 80%-a beszélt magyarul, a 18. század elejére a magyarok száma felére, nagyjából 2 millióra, számarányuk 40-42%-ra csökkent. Ahogy az adatokat közlő tanulmány megállapítja: Magyarország soknemzetiségű állam lett.
   Akkor most gondolkodjunk el azon, hogy vajon őseink, akikről a legtöbben semmit sem tudunk, vajon hol születtek, milyen nyelven beszéltek, hogyan és miért kerültek az akkori Magyarországra, menekülniük kellett-e, vagy a jobb élet reményében önként keltek útra és lettek – mai gyűlöletszóval – migránsok. Aztán ha például elolvassuk Vámos Miklós Apák könyve című igen elgondolkodtató művét és végigkísérjük azoknak a nemzedékeknek a sorsát, amelyek közé felmenőink is tartoztak, megfigyelhetjük, hogy hányszor változott meg egy-egy család vallása, sőt hányszor lettek valami oknál fogva keresztények, vagy zsidók oda és vissza.
   Ha belegondolunk saját családtörténetünkbe, már amennyire visszalátunk a ködbe vesző múltba, talán visszafogottabban ítélkezünk majd valakiről, mondván, hogy az illető se nem nemzeti, se nem keresztény, de még csak nem is hazafi.