Oldalletöltések száma: 10866376
2021. október 20. szerda 06:00,
Vendel és Irén napja van.

Sistergés

Az meg végképp vérforraló volt, hogy a rádió az ország teljhatalmú egyszemélyi vezetőjének kiforrott intézkedésit nemegyszer kritikával illette. Hát hova vezet ez? Szerencsére az éber hatóságnak az elmúlt évtizedben sikerült a rádiót megfosztania vidéki frekvenciáitól, ezzel országosból lefokozni helyi adóvá, a milliós hallgatottságát meg lefaragni egy-kétszázezerre. Mindezt a tevékenységet tovább segítette kormányzatunk azzal, hogy ez a szerkesztőség – ellentétben a milliárdokat csak úgy, kéretlenül is kapó médiumok sokaságával – egyetlen fillérnyi közpénzből sem részesült. A hallgatók dobják össze már sok éve a működés minimális összegét.
   Az éterben elhallgattatott rádiót szép számmal figyelték az állampárt feltétlen hívei is, vagy azért, hogy jólesően háboroghassanak azon, ami ott elhangzott, vagy mert már megunták a kormánypropaganda frázisait. Közülük többen a betelefonáló műsorokban hallatták is véleményüket, amelyet e rádióban megtehettek, ellentétben például az állami főadóval, amelynek hírműsorai többnyire még véletlenül sem alkalmazzák a tisztességes újságírás alaptételét, a „hallgattassék meg a másik fél is” elvét.
   Hazánk egyszemélyi vezetője 2018 szeptemberében Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén azt mondta: „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Ugyanez a jeles vezető mondta korábban azt is, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit, csinálok!”