Oldalletöltések száma: 10685727
2020. augusztus 14. péntek 09:26,
Marcell napja van.

Vannak, akik szerint jó üzlet, mások szerint a vagyon elherdálása

pisztrang kemping szallaskeres huMostanában Gárdony városban több ügy is borzolta a helyi lakosok idegeit. A kordonnal elzárt építési terület, amelyet sokan szabadstrandként használnak, holott nem az, a tóban talált második világháborús gránátok, vagy a veszélyhelyzet alatt állítólag a polgármester által módosított helyi építési szabályzat, amely lehetővé tenné, hogy kiszoruljanak a helyiek a partról, meg egy eladott terület ügye.

   Eladott a város egy közel 3 ezer négyzetméteres ingatlant egy vállalkozásnak. Sokan a vagyon elherdálását látták ebben, mások meg attól féltek, hogy eltűnnek majd a szabadstrandok, illetve, hogy sokemeletes szállodák, lakóházak uralják majd a tópartot. Sokan kifogásolták a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosítását is – írta a Feol.hu.

   Tóth István polgármester a hírportálnak elmondta, a HÉSZ megváltoztatása csak folyamatban van, még nem történt meg, majd ősszel dönt róla a testület, de azt fontos tisztázni, hogy itt 7,5 illetve 10,5 méter magas épületekről van szó, tehát nem a nagy befektetők sokemeletes álmairól, mint ahogy sokan állítják.
   A HÉSZ utolsó módosítása 2009-ben történt, és az akkori képviselő-testület még nem számolt azokkal a változásokkal, amelyek azóta történtek a településen – ismertette a helyzetet a polgármester. Kiderült, hogy 208 ezer négyzetméter fürdőhelye van a városnak, plusz a termálfürdő területe, és ezen kívül is vannak nem hivatalos fürdőhelyek. A tópart mai felosztása fél évszázada alakult ki, a korábbi mocsaras, lápos területet akkor építették olyanná, amilyen most. Azóta sok idő telt el, és a tóparti településnek még karbantartani sem volt pénze a területeket, fejleszteni meg végképp nem.
   A polgármester elmondta: a Pisztráng kemping három-négy éve működik és fejlődik az új tulajdonossal. Ez a terület Gárdonynak egy olyan periférikus része, ahol kevesen járnak. Ennek a kempingnek nincs tóparti szakasza, nem is volt, és a tónak csak egy mocsaras része található ott, ahol be sem lehet menni a vízbe. Tavaly márciusban kereste meg a vállalkozó a várost, hogy megvenné a területet.
   Ez a több darabból álló ingatlan a településnek évente félmillió forint kiadást jelentett az időnkénti kaszálás miatt. Miután a Pisztráng tulajdonosa jelezte vételi szándékát az önkormányzat felé, a testület kitűzte a 25 millió forint feletti ingatlan eladása esetében kötelező pályázatot. A város így 65,5 millió forinthoz jutott, amivel részben folytatni tudják a jelenleg is futó fejlesztési projekteket – derül ki Tóth Istvánnak, Gárdony város polgármesterének a Feol.hu számára adott interjújából.