Minden évben nagyon sok fiatal lép ki a nagybetűs életbe, oda, ahova már nem ér el a szülők óvó tekintete, védő keze, ahol önállóan kell boldogulni és amely ezer veszélyt, csapdát, kudarcot rejt. Persze nem kell félteni a mindenkori fiatalokat, a többségük rendre jól veszi az akadályokat.
   Azt hihetnénk, hogy egy pályakezdő ifjú számára a legfontosabb szempont, hogy mennyi fizetéssel indíthatja munkás évtizedeit. A közelmúltban napvilágot látott felmérésből ugyanakkor kiderül, hogy a pénz közel sem minden. A munkahely kiválasztásánál ugyanis a legtöbb fiatal számára legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör. Ezt a karrierlehetőség, a munka és magánélet egyensúlya követi, majd némiképpen leszakadva a fizetés. Mindezt a Szerencsejáték Zrt. kutatásának eredményeiből tudhatjuk meg.
   Messzemenően igazat adok a pályakezdőknek, nagyon nem mindegy, hogy az ember napi ébrenlétének jelentős részét kikkel, milyen körülmények között és hangulatban tölti el. Aki megtapasztalta már a sötét, levegőtlen, lepukkadt munkahelyen és megkeseredett, esetleg intrikus, barátságtalan munkatársak között végzett munkát, az sejtheti, hogy mekkora kincs a jó munkahelyi légkör. Közel sem mindegy, hogy valaki évekig gyomorgörccsel indul-e a munkába, vagy örömmel várja a találkozást kollégáival. Egyértelmű, hogy melyik esetben jobb a munkahelyi teljesítmény, az elvégzett munka minősége.
   A válaszadók 69 százaléka jelölte meg elsődleges igényként a kellemes munkahelyi légkört, de a véleményt nyilvánítók mintegy fele a karrier és előrelépés lehetőségét, valamint a munka és magánélet egyensúlyát is megfontolandó szempontnak tartotta. S hogy mennyire más a való élet mint a megálmodott pályafutás, azt jól mutatja a karriert építő fiatalok látástól vakulásig tartó napi munkája, a megfelelési kényszer, ami bizony igen sokszor megy a magánélet rovására. És ezzel az ifjú szakemberek gyorsan be is kerülnek az idősebbek által már oly jól ismert mókuskerékbe.
   Az legalábbis meglepő, hogy a megkérdezettek 83 százaléka szerint a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke. Jó lenne ismerni ugyanezeknek a fiataloknak mondjuk az egy évtizeddel későbbi véleményét. Vajon akkor is így látják majd a munka világát?
   Akkorra már vélhetően igencsak előretör majd a munkahelyi értékek rangsorában a fizetés nagysága.

Sok ember szívesen menne el a munka temetésére, bár jól tudja mindenki, hogy ez bizony aligha történhet meg. A munka ugyanis egyidős az emberiséggel és nagy valószínűséggel vele együtt is fog eltűnni a Földről. Igaz, közben azért igencsak átalakul.
   Tudatos, cél-, és eredményorientált tevékenység, vagyis munka nélkül aligha lennénk ma olyan fejlettségi szinten, ahol vagyunk. Mert bár dolgoznak az állatok is, hiszen például a fészekrakás, élelmiszergyűjtés, vadászat meglehetősen kemény munka, az azért mégis más. Az emberi munka ugyanis komoly hatást gyakorol a személyiségre, a társas- és magánéletre, arról már nem is beszélve, hogy vannak munkafüggő, munkamániás emberek is. És persze vannak, akik alig várják, hogy koruknál fogva véget érjenek dolgos évtizedeik, hogy aztán nyugdíjasként hamarosan visszavágyjanak a munkapad, vagy íróasztal mellé.
   Évek ezreinek során a köznép számára a megélhetés, vagy életben maradás egyetlen záloga a pirkadattól napestig tartó kemény munkavégzés, robotolás volt.

Bevallom, szeretem a húst. Nem vagyok ugyan húsfaló, reggelire nagyjából kétdekányi szalámit, ebédre, ha az van a menüben, egy-két szelet húst élvezettel fogyasztok el, aztán ezzel kész is. Ugyanakkor egyre többször foglalkoztat a gondolat, hogy el kellene hagynom a táplálkozásomból a húst, leginkább az állatok leölése és nem kis mértékben az állattenyésztés okozta környezeti károk miatt. Egyelőre e gondolatokat nem követte tett.
   Ahogy a hús szeretetével, úgy a vegetáriánus étkezés gondolatával is sokan értenek egyet világszerte, bár ez utóbbinál nem feltétlenül azokból az okokból, amelyekre én hivatkozom. A húsevés és nem-evés között jó választás lehet majd a műhús. Ilyen termékek pár éve már meg is jelentek két nagy élelmiszerlánc hazai boltjaiban, bár erről csak a gazdasági portálok híradásaiban olvashattam, magukat a termékeket nem ismerem. A tesztek, amelyeket ugyancsak elolvastam ezekről, a „feledhető” és a „szinte hús” élménye között mozogtak, de mindegyik ehetőnek találtatott. Persze ezek a műhúsok egyáltalán nem húsok, hiszen számtalan kiegészítő összetevő mellett különféle növényi fehérjékből, zöldséglisztekből készülnek.
   A laboratóriumokban előállított műhúsok már más tésztát jelentenek, azok jószerével tényleg húsok, így vélhetően sokaknak nyerik majd el a tetszését, mert mint a szakemberek állítják, a vegetarianizmus fő okai között ma már fontos helyen áll a vágóhidakkal szembeni ellenszenv.

Pihenő nő. Ács Ferenc alkotása (20. század eleje).

Sokan éreztük már feltétlen szükségét egy kisgép, vagy szerszám megvásárlásának, hogy aztán a drága eszköz némi használat után évekig porosodjon a spájzban, vagy a kert végi sufniban.
   Kérem olvasómat, akkor se keressen más olvasnivalót, ha nem tudja, mi az a lineáris gazdaság. A Hozd magad körforgásba! című kis és középvállalkozásoknak szánt útmutató tanulmányban olvasható ugyanis, hogy véget ér a lineáris gazdaság időszaka és hamarosan beköszönt a körforgásos gazdaság. Az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásában készült tanulmány szerint a lineáris termelési rendszerben az anyagot kitermelik, árucikket gyártanak belőle, amit a fogyasztók megvásárolnak, majd a használatot követően eldobnak. Példaként említi a dolgozat, hogy egy fúrógépet átlagosan 20 percet használ a tulajdonosa, a globálisan megtermelt élelmiszerből fejenként és évente 173 kiló kárba vész, és hogy Európában egy átlagos autó haladás helyett 92 százalékban csak egyhelyben áll, vagy hogy egy átlagos iroda kihasználtsága csak jó esetben éri el az 50 százalékot.

Csendélet kenyérrel. Gruber Béla alkotása (1961).

Bár ma még nagyon sokan azt sem tudják, hogy eszik-e, vagy isszák a mesterséges intelligenciát, az egyre inkább része az életünknek. Hogy csak egy-két példát említsek, aki az egyik nagy telekommunikációs szolgáltató ügyfélszolgálatát hívja, egy női hangú mesterséges intelligenciával beszélgethet, vagy éppen borulhat ki tőle. De vitázhatunk kedvelt, vagy gyűlölt politikusunkkal is a közösségi portálunkon, miközben az illetőnek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy nekünk válaszolgasson. Helyette egy chatbottal társaloghatunk. A chatbotok olyan fejlett szoftverek, amelyek képesek az emberihez rendkívül hasonló beszélgetésre élő ember jelenléte nélkül.
   A mesterséges intelligencia terén a lehetőségek végtelenek. Spanyolországban például az IE University egy közvélemény-kutatásban kérdezte tizenegy ország több ezer lakosát arról, hogy mit szólnának ahhoz, ha országukban a jövőben csökkentenék a parlamenti képviselők számát és a helyüket mesterséges intelligencia (AI, vagy magyarul MI) venné át. Mint az eredményekből kiderült az európai országok lakosainak 51 százaléka örömmel bízná az MI-re az érdekképviseletét a politikusok helyett.

Miután 2001-ben mint egy helyi televíziót vezető újságírót az erre hivatott állami szerv jól átvilágított és patyolat tisztának talált, mert semmilyen az „1994. évi XXIII. törvény egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről” szóló jogszabályban leírt szervezetnek nem voltam tagja, nem végeztem elítélendő tevékenységeket, joggal emelhetem fel szavam az elmúlt napok történései ellen.
   A magyar sajtót keresztül-kasul bejárta a méltán világhírű magyar biokémikus kutató, egyetemi tanár egykori beszervezésének híre, amelyre szép számmal ugrottak is az ilyen ügyek iránt komoly kritikai érzékkel bíró emberek. Az, hogy kinek állt érdekében, vagy ki volt, aki utasítást adott a Nobel-díjra is esélyes, Amerikában élő, dolgozó magyar tudós, Karikó Katalin lejáratására, talán sohasem fog kiderülni.

Nem támogatja Magyarország az egységes minimálbér bevezetését az EU-ban, Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, Magyarország akadályozta meg az EU egységes fellépését az orosz erőszakkal szemben, Magyarország megvétózta az EU-költségvetést, megvétózta Magyarország, hogy az Európai Unió elítélje Kína hongkongi lépéseit, Magyarország megvétózta a közös uniós nyilatkozatot az izraeli–palesztin konfliktus ügyében, Pfizer-vakcina: egyedül Magyarország nem kér a közös uniós rendelésből…
   Ez csak néhány újságcím az elmúlt hetek, hónapok híreiből, amelyekből az tűnik ki, hogy hogy hazánk egyszemélyi vezetője igencsak különutas nemzetközi politikát folytat. E politikát nagyjából úgy jellemezhetjük, hogy az eltér a szövetségi rendszerünkétől, a barátainkétól és gesztusokat tesz az ellenoldalnak. Ez akár a függetlenség kinyilvánítását is jelenthetné, már ha ezt egy parányi, a külvilágtól pénzügyileg, kereskedelmileg, a védelem, vagy alapanyagok terén és ezer más módon is függő állam megteheti.
   Joggal kéredzheti az ezzel egyet nem értő választópolgár, hogy vajon ki adott felhatalmazást az állampárt kormányának például az unióval történő folyamatos szembenállásra, hiszen mindenféle közvélemény-kutatási adatok szerint is a magyar lakosság majd' kétharmada uniópárti és az akkoriban élt többség még nem felejtette el a szovjet-magyar „barátság” időszakát.

Álom. Bednay Éva alkotása (20. század utolsó harmada).

A koronavírus-járvány első hulláma idehaza, ahogy sokfelé a nagyvilágban is társadalmi összefogást, mások iránti figyelmet, segítőkészséget hozott magával. A „maradj otthon!” időszakában sokan segítettek a rászorulókon, bevásároltak az idősek helyett, a karanténba szorult családoknak, ételt vittek az orvosoknak, ápolóknak, a kórházak dolgozóinak, támogatták az állásukat vesztetteket és úgy nagy általánosságban a többség legalábbis nem volt ellenséges másokkal. Egyfajta pátosz hatotta át bezártságunk napjait.
   Aztán jött a tavalyi nyár és visszatérni látszott minden a korábbi nyomulós, a másokat a sorban megelőző, letaposó, leszóló mindennapjainkhoz. Termesztésen nem mindenki tett így, de a törtetés mellett a megkülönböztetés számtalan formája újra táptalajra lelt. A világjárvány idei harmadik hullámánál már jóval edzettebben fogadták az emberek a korlátozó intézkedéseket és világszerte előjöttek újra a rossz gondolatok, erősödött az egyes kisebbségek, más vallásúak, vagy országbeliek lenézése, gyűlölete.
   A katolikus egyház 1914 óta tartja meg a vándorlók és menekültek napját, amely az idén szeptember 26-ára esik, de ebben az évben őszentsége üzenetét a Vatikán előre közölte. Ferenc pápa szükségét érezte, hogy megszólaljon az emberek közötti különbözőségekről, a kultúrák találkozásától színes társadalomról és a sokszínű jövőről.

Tanulmány. Baditz Ottó alkotása (19. század utolsó harmada).